Német vasútépítők fotózták az örmény népirtást

2007. december 14. 11:00

URL: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=19179&&fbrkMR=detect

Egy nemrég előkerült fotókollekción a török vasúthálózatot építő Deutsche Bank munkatársai örökítették meg az egykori deportálások borzalmait.

Fotókon a kegyetlenség

Az örményeket, akik a törökök szemében csupán `élősködőknek` számítottak, 25 koncentrációs táborba gyűjtötték össze, ahol módszeresen legyilkolták őket, hogy az örmény népet eltöröljék a föld színéről. Winston Churchill `adminisztratív holokausztnak` nevezte a mészárlást: `Ezt a bűncselekményt politikai okokból tervezték meg és hajtották végre. Lehetőség adódott arra, hogy a török földet megtisztítsák a keresztény népcsoporttól.` Adolf Hitler ezzel az eseménnyel igazolta a hatmillió zsidó kiirtását 1939-ben: `Elvégre ki beszél ma már az örmények megsemmisítéséről?` Az első világháború alatt elkövetett örmény népirtás mégis feledésbe merült, már csak azért is, mert a modern Törökország nem hajlandó elismerni a tömeggyilkosság tényét.

Most azonban új fényképek kerültek elő a Deutsche Bank archívumából, amely az öldöklés megkezdésekor a térségben egy vasúthálózat kiépítésén dolgozott. A bank alkalmazottai által készített, a terrort megörökítő fotókat Robert Fisk díjnyertes háborús tudósító fedezte fel. A képeken fiatal férfiak láthatók, akik marhavagonokba zsúfolva várják, hogy a halálba vigyék őket. A törökök 90 éhező és rémült örményt tereltek egy vagonba, később a nácik is ugyanennyi kelet-európai zsidót zsúfoltak össze, amikor a haláltáborokba szállították őket.

Minden kép mögött emberi tragédia rejlik. Egyedül maradt asszonyok és gyerekek bámulnak a kamerába egy soha fel nem fedett borzalom tanúiként. Csaknem minden fiatal nőt megerőszakoltak, az időseket pedig agyonverték - még egy golyót sem pazaroltak rájuk. A csecsemőket az útszélen a sorsukra hagyták. A legcsinosabb örmény lányokat török háremekbe küldték és évekig prostítúcióra kényszerítették.

Sok fotó tanúskodik az örmények ellen elkövetett kegyetlenségekről: gyerekek láthatók, akiknek a térdén elvágták az ínakat, egy fiatal nő, aki két halott gyermeke mellett halt éhen, török katonák, akik kenyeret kínálva gúnyolódnak az éhező örmény gyerekeken. A szemtanúk leírásai még megdöbbentőbbek. A rémtettek idején több külföldi diplomata is állomásozott az Oszmán Birodalomban, de nem tudtak tenni semmit. "Az átkozott táborok kapuja fölé is azt kellene írni, mint Dante poklának bejárata fölé: 'Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!'" - írta egyikük a koncentrációs táborokról.

De mi is történt pontosan 1915-1917 között? Ahogy később Hitler meg akarta tisztítani a náci Németországot a zsidóktól, a Török Birodalom is tisztán iszlám országot akart létrehozni Isztambultól Mandzsúriáig. A Fekete-tengertől keletre fekvő keresztény Örményország azonban az útjában volt. A 20. század fordulóján mintegy kétmillió keresztény örmény élt az Oszmán Birodalom területén. 1894-1896 között már kétszázezret különböző pogromok során meggyilkoltak. 1914 novemberében Törökország a központi hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, és vereséggel végződő hadjáratot indított a Kaukázusban az orosz hadsereg ellen. A vereségért az örményeket okolták, azzal vádolva őket, hogy összejátszottak az oroszokkal.

Levágott fejekkel fociztak

1914 utolsó hónapjában ezért a török kormány fegyencekből álló speciális különítményeket hozott létre, amelyek feladata az örmény nép kiirtása volt. 1915. április 24-én éjjel - erről a napról a világban élő örmények minden évben megemlékeznek - a török kormány cselekvésre szánta magát, és 250 örmény értelmiségit letartóztatott. Őket hamarosan még 2000 követte. Néhányan belehaltak a kínzásokba, a többieket pedig nyilvánosan kivégezték. Daniel Varoujan költőt kibelezték, szemeit kiszúrták. Egy egyetemi professzornak végig kellett néznie, ahogy kollégái kezéről és lábáról letépik a körmöket, aztán megvakították. Végül, miután beleőrült az átélt borzalmakba, meztelenül kihajtották az utcára. Többeket keresztre feszítettek.

Így vette kezdetét az örmények nagy gonddal megtervezett kiirtása, miközben a török vezetők hivatalosan azt állították, hogy csupán deportálásról van szó. 1915 májusa és augusztusa között tömegesen deportálták és mészárolták le a keleti tartományok örmény lakosságát. "A különítmények 50-100 embert fognak el, összekötözik és egy félreeső helyre viszik őket. Aztán nemsokára puskaropogás hallatszik. Meztelenül temetik el őket, mert a törökök elveszik az összes ruhájukat" - mondta Henry Morgenthau, az Egyesült Államok akkori török nagykövete.

A városokban kikiáltók vitték a deportálási parancsot, majd a teljes férfi lakosságot a városon kívülre hajtották és legyilkolták. Az asszonyokat és a gyerekeket ezután összeszedték, koncentrációs táborokba hurcolták vagy egyszerűen kihajtották őket a sivatagba, ahol éhen haltak. "Még egy mészárlás is humánusabb lenne ehhez képest, bármilyen borzalmasan is hangzik" - írta egy amerikai diplomata a deportálásokról.

Egy szemtanú arról számolt be, hogy az asszonyok könyörögtek, mohamedánná válnak, bármit megtesznek, csak mentse meg őket. A csontsovány áldozatok élelemért koldultak, és inkább a tóba dobták gyermekeiket, semhogy átadják őket a törököknek. Az örmények vagyonát elvették, a beszámolók szerint a törökök felgyújtották a holttesteket, hogy megtalálják a lenyelt értékeket. A koncentrációs táborokban uralkodó állapotok szörnyűségesek voltak. A legtöbb tábort az iraki-szíriai határ közelében, a sivatagban állították fel. Mindegyikben 70 ezer örményt zsúfoltak össze, akik között tombolt a vérhas és a tífusz, és őreik a legtöbbször otthagyták őket, hogy éhen és szomjan haljanak. Néhány esetben arra kényszerítették az élőket, hogy a halottak húsából egyenek. Csak nagyon kevés túlélő maradt.

1915 szeptemberében Leslie A. Davis amerikai konzul arról számolt be, hogy a gyönyörű Goeljuk tó közelében mintegy 10 ezer örmény holttestére bukkantak. A rémtettekről szóló történetek egyre gyarapodtak. Történészek szerint a halálkülönítmények az anyjuk szeme láttára sziklákhoz csapdosták a csecsemőket. Egy fiatal fiú visszaemlékszik a nagyapjára, a falu papjára, aki térden állva könyörgött kegyelemért, a katonák azonban lefejezték, és fejével focizni kezdtek Két német mérnök beszámolója szerint az Urfa melletti Ras-ul-Ain táborba naponta 300-400 teljesen meztelenre vetkőztetett nő érkezett. A táborfelügyelő pedig azzal kérkedett, hogy gyerekeket erőszakolt meg.

A Szmirnából Isztambulba tartó amerikai Anna Harlowe Birge a következőket írta 1915 novemberében: "Minden állomáson, ahol megálltunk, láttuk ezeket a vonatokat. A marhavagonok apró ablakain kisgyermekek néztek kifelé."

Sosem felejtenek

Aurora Mardiganian visszaemlékezéseiban leírja, hogy megerőszakolták, és egy hárembe kényszerítették. Sok ezer örmény nő osztozott sorsában, többségüket végül megölték és eldobták. Malatiában látta, hogy 16 lányt keresztre feszítenek, és testüket keselyűk falják fel: `Mindegyiküket élve feszítették keresztre. Testüket csak a hajuk takarta.` Egy másik városban a különítményesek azzal szórakoztak, hogy kardjukat a földbe szúrták, és a fiatal lányokat rádobták a kiálló pengére. Másutt összekötözték az embereket, és beledobták őket az Eufráteszbe.

A 90. évfordulós megemlékezések

A fekete-tengeri régióban az örményeket csónakokba rakták, majd a tengeren vízbe vetették őket. A sivatagi területeken üregekbe terelték őket, majd tüzet gyújtottak, amiben megfulladtak. Mindenütt örmények holttestei hevertek: a tavakban, folyókban, vízgyűjtőkben és aknákban egyaránt. Az utazók beszámolói szerint az egész vidéken rettenetes bűz terjengett.

1917-re az örmény "probléma", ahogy a török vezetők nevezték, teljesen megoldódott. Az üres falvakba muszlim családokat telepítettek. A törökök a háború befejeztével sem bántak meg semmit. 1920-ban a török miniszterek a következőképp magasztalták a felelősőket: "Mindent országunk jövőjének biztosítása érdekében tettek, ami, mint tudjuk, magasztosabb és szentebb, mint a saját életünk." Az angol kormány megpróbálta megbüntetni a felelősöket, és 1919-ben felállított egy háborús bűnöket vizsgáló bíróságot.

Törökország ennek ellenére a mai napig hevesen tiltakozik a népirtás szó használata ellen az örményekkel kapcsolatban. Az EU-csatlakozás fényében az ügy egyre inkább megosztja a politikát: a hivatalos török álláspont szerint a helyi hábiorúk következtében kb. 600 ezer örmény halt meg, az államnak ebben semmi szerepe nem volt. Az örmények legyilkolása a mai napig tabutéma, és tilos népirtásnak nevezni. Nemzetközileg viszont 21 ország, legutóbb az Egyesült Államok ismerte el népirtásnak az eseményeket. Az örmények úgy vélik, hogy Törökország addig nem csatlakozhat az Európai Unióhoz, amíg el nem ismeri felelősségét a mészárlásokért.

A zsidó holokauszthoz hasonlóan itt is sok bátor tettről hallani mind az örmények mind a törökök részéről. A muszlim török Haji Halil örmény édesanyjának nyolc családtagját rejtette el házában saját életét kockáztatva. Néhány vidéken kurdok követték a deportáltakat, és annyi embert mentettek meg, amennyit csak tudtak. Sok anya török és kurd családoknak adta gyermekét, hogy megmentse a haláltól.

Aleppó főkormányzója megpróbálta megakadályozni, hogy az általa kormányzott területről elvigyék az örményeket, de nem járt sikerrel. Később így emlékezett vissza: "Álltam a folyónál, és nem tudtam tenni semmit. De a folyóban víz helyett vér folyt, és az ártatlan gyermekeket, tiszteletreméltó öregeket, tehetetlen asszonyokat és erős fiatalembereket mind a pusztulásba hurcolták. Egy kezemen meg tudom számolni, hányat sikerült megmentenem. A többieket pedig elsodorta a folyam, hogy soha ne térjenek vissza."