Felfedezték a világ legősibb kultuszát
2006. december 15. 12:30
Korábban
A világ első vallási központja
A kutatónő számára egy öt évvel ezelőtti régészeti felfedezés tette lehetővé a barlang korának meghatározását. A régészek ugyanis az ezredfordulóig azt hitték, hogy az emberi civilizáció Európában fejlődött ki, miután őseink elhagyták Afrikát. Ezt az elméletet cáfolta meg Christopher Henshilwood, amikor közzétette a dél-afrikai Blombos-barlangban talált leleteit. "Ez volt az első régészeti felfedezés, amely azt bizonyította, hogy a korai Homo sapiens már jóval korábban absztrakt módon gondolkodott és modern emberként viselkedetett, mint ahogy azt eddig lehetségesnek tartották. Világossá vált, hogy az ember Afrikában nem csak anatómiai felépítésében vált modern emberré, hanem kultúrájában és viselkedésében is, még jóval azelőtt, hogy Európába ment volna."
"Sheila Coulson felfedezése nagy figyelmet fog kelteni az egész világon. Ez a legrégebbi ismert és használt szertartáshely, mielőtt az anatómiailag modernné vált ember elhagyta Afrikát" - állítja Torfinn Ormen, az oslói egyetem zoológusa. Szerinte a busmannak is nevezett San törzs a legrégebbi emberi faj közvetlen leszármazottja. A gyarmatosítás előtt és alatt az európaiak és a bantuk egyre inkább kiszorították őket. "Sok kutató úgy véli, hogy a modern ember a San népből származik. Ami biztos, hogy a San nép egy igen ősi embercsoport, és mélyen kötődik Botswana ezen területéhez. A Tsodilo-dombok környéke a San törzs legszentebb helye, amelyhez évezredes kapcsolat fűzi őket" - fejtette ki véleményét Ormen.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét tegnap
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak tegnap
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak tegnap
- Új DNS-vizsgálattal kutathatják a középkori pergameneket tegnap
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában 2026.06.29.
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését 2026.06.29.
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére 2026.06.29.
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban 2026.06.29.















