Meghal Otto von Guericke német fizikus
2004. szeptember 13. 12:06
Magdeburgban született 1602. november20-án. A lipcsei egyetemre járt, majd Jénában jogot tanult, 1623-ban a Leideni Egyetemen matematikát és mechanikát hallgatott. 1631-ben Gusztáv Adolf svéd király hadseregének hadmérnöke lett, 1646-tól 1681-ig Magdeburg polgármestere és Brandenburg magisztrátusának tagja volt. 1650-ben készítette el légszivattyúját, amellyel sikerült részleges vákuumot előállítania. Kimutatta, hogy a fény áthalad a légüres téren, de a hang nem. 1654-ben mutatta be III. Ferdinánd császár előtt Regensburgban a `magdeburgi féltekéket`. Két 35 cm átmérőjű réz félgömböt összeillesztett, majd kiszivattyúzta közülük a levegőt. A félgömböket lovakkal sem sikerült szétválasztani, így bebizonyította a légnyomás létezését és kimutatta annak erejét. A légnyomás ingadozásainak megfigyelésére vízbarométert készített. Guericke 1663-ban elkészítette az első elektromos generátort, amely egy forgó kéngolyó dörzsölésével állított elő sztatikus elektromosságot. 1672-ben felismerte, hogy ez a kéngolyó felületén fényt eredményez, ezzel felfedezte az elektro-lumineszcenciát. Csillagászati kutatásai alapján megjósolta, hogy az üstökösök rendszeresen visszatérnek a világűrből. A kopernikuszi világkép feltétlen híve és követője volt. Hamburgban érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap