Megszületett id. Antall József
2004. szeptember 13. 12:06
Id. Antall József jogász, kisgazdapárti politikus Orosziban született. A II. világháború idején menekültügyi kormánybiztosként a magyarországi lengyel menekültek támogatója volt és segítette a zsidó menekülteket is. A német megszállás alatt 1944 szeptemberéig a Gestapo fogságban tartotta. 1945. május 24-november 15. között újjáépítési államtitkárként, majd 1945. november 15. és 1946. július 20. között újjáépítési miniszterként dolgozott. 1946-1948 között az FKGP pártigazgatója, később a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja, a Polonia Restituta-rend parancsnoka volt. 1949 után visszavonult a politikai élettől. 1956 őszén részt vett az FKGP újjászervezésének kísérletében. Budapesten halt meg 1974. július 24-én. - 1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban. 1991-ben - fia Antall József miniszterelnök - Jeruzsálemben felavatta emléktábláját, amelyet a `Világ Igazainak Falán` helyeztek el, majd átvette a tiszteletadással járó emlékérmet. Az elismerést azok kapják, akik nem zsidóként a vészkorszakban zsidó életeket mentettek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap