2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Pham Van Dong vietnami politikus

2004. szeptember 13. 12:06

Hué, majd Hanoi városában végezte tanulmányait, és 1925-től részt vett az antikolonialista küzdelemben, bekapcsolódott a francia-ellenes sztrájkokba. Igen hamar Ho Si Minh vietnami kommunista vezető egyik közeli munkatársa lett. Fiatalon Kínába ment, ahol forradalmi tanfolyamokon vett részt és elvégezte a vampoai politikai és katonai akadémia egyik kurzusát, sok más vietnami kommunista káderrel együtt. 20 éves volt, amikor visszament Vietnamba. Saigonban kommunista sejteket szervezett. Ez a tevékenysége igen sikeres volt és hamar felhívta magára a francia hatóságok figyelmét. 1929-ben letartóztatták és a Poulo Condor fegyházba zárták, ahonnan más jövendő kommunista vezetőkkel együtt csak 1936-ban szabadult. Ekkor folytatta földalatti tevékenységét, többek között északon együtt harcolt Ho Si Minh-nyel és a későbbi Giap tábornokkal, az 1954. évi Dien Bien Phu-i győzelem vietnami hősével. A franciák elleni nyolc évig tartó polgárháború után ő vezette a vietnami küldöttségét az 1954-es genfi béketárgyalásokon. Később egyre magasabbra került a kommunista hatalmi létrán, majd 1955-ben Észak-Vietnam miniszterelnökévé nevezték ki. Az amerikai háború idején az Egyesült Államok elleni háborús erőfeszítés fokozását hirdette az ország egyesítése érdekében. A saigoni Amerika-barát rendszer bukása után, egyike volt a Vietnamot a Szovjetunióval összekötő szoros szövetség építőjének, amely egészen a volt szovjet tömb összeomlásáig fennállt. 35 év tagság után, 1986-ban - addigra csaknem teljesen megvakult - kivált a vietnami kommunista párt politikai bizottságából, majd 1987-ben távozott a miniszterelnöki székből is. 2000. április 29-én érte a halál Hanoiban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár