Összefogás Gárdonyi Géza szülőházáért
2005. augusztus 30. 14:00
Civil kezdeményezésre sokoldalú összefogás bontakozott ki Gárdonyi Géza agárdi szülőházának felújításáért, az író emlékét méltóképp őrző emlékmúzeum újbóli megnyitásáért - mondta Gárdony város alpolgármestere az MTI-nek hétfőn.
A mintegy 26 millió forintba kerülő felújításra tavaly eredménytelenül pályázott a város. A felújítás tervei készen vannak és a szükséges engedélyeket is megszerezték, így ismét pályáznak majd - tette hozzá az alpolgármester. Krausz Gábor információja szerint törekvésüket több civil szervezet is támogatja. A székesfehérvári polgári körök már rendeztek az emlékháznál egy jótékonysági fesztivált, októberben az Agárdi Történelmi Játék és Hagyományőrző Társaság szervez adománygyűjtő rendezvénysorozatot.
A rekonstrukcióra szánt adományok gyűjtésére alapítvány létrehozását tervezi az önkormányzat - mondta az alpolgármester. Mint hozzátette: amennyiben sikerül előteremteni a rekonstrukcióhoz szükséges pénzt, már a jövő tavasszal megkezdik az épület felújítását. Gárdonyi Géza szülőházában 1963-ban nyitották meg az író levelezését, fényképeket, dokumentumokat és életművének egyes alkotásait bemutató kiállítást. A tárlatot az író születésének 125. évfordulóján, 1988-ban újrarendezték, felújították. Az akkori anyag 2003 végéig volt látható az emlékházban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap