80 éve halt meg Szun Jat-szen

1866. november 12-én született Csiangsanban (Xiangshan, ma Zhongshan), Kanton mellett. Paraszti családból származott, de Hawaiin letelepedett bátyja jóvoltából Honoluluban tanult s kapcsolatba került a nyugati kultúrával. Később Hongkongban protestáns missziós iskolába járt, 1885-ben kereszténnyé lett. Kantonban és Hongkongban tanult orvosnak, diplomájának megszerzése után Makaóban telepedett le. Kína elmaradottságának és félgyarmati helyzetének okát a császári rendszerben látta, amely akadályozta a tehetségek kibontakozását és a szabad kereskedelmet. Kezdetben beadványaitól remélt változást, a kormányzatnak írott levélben fejtette ki modernizációs javaslatait.

 

Miután csak földművelési és selyemhernyó-tenyésztési tervei kaptak támogatást, Hawaiiban létrehozta Kína Újjáélesztésének Társaságát. A vereséggel végződött 1894-95-ös japán háború után felkelést szervezett a dinasztia ellen, ennek meghiúsulása után külföldre szökött, ahol honfitársai közt hirdette a forradalmi eszméket. Londonban kínai ügynökök elrabolták, s csak a brit külügy nyomására engedték el, az ügy sajtóvisszhangja sokat lendített politikai pályáján. 1897-ben Japánba ment, az 1900-as boxerlázadás idején Hongkongba utazott, de csapdától tartva nem szállt partra. 1903-től az iskolázottabb rétegek is mögé álltak, Szun Európában forradalmi sejteket szervezett.

 

1905-ben Japánban létrehozta a Szövetséges Ligát, az első modern kínai politikai pártot, s ennek lapját, a Minpao (Néplap) című újságot. 1907-ben tette közzé "három népi elvét": nacionalizmus, demokrácia és népjólét, ezek a mandzsu Csing-dinasztia megdöntését, a demokratikus köztársaságot és a földhöz való egyenlő jogot jelentették. Az általa szervezett felkelések azonban elbuktak, a kínai kormány nyomására Japán, Francia Indokína, Hongkong kiutasította.

Egy évig Európában és az Egyesült Államokban utazott, majd 1910-ben ismét sikertelen felkelést szervezett hazájában. Közben a császári udvar is lassú reformokba kezdett, saját fennmaradása érdekében: átszervezte a hadsereget, az iskolarendszert, tartományi és országos gyűléseket hívott össze. Az értelmiség azonban nem volt elégedett a tempóval, s a kormány egyre kevésbé volt a helyzet ura. 1911-ben a vasutak államosítása miatt Szecsuanban lázadás robbant ki, majd Vuhanban (Wuhan) a tizenegyedik felkelés megdöntötte a tartományi kormányt. A tartományok sorra szakadtak el a császárságtól, majd 1912. január 1-jén Nankingban (Nanjing) kikiáltották a Kínai Köztársaságot, amelynek ideiglenes elnökévé az Amerikából hazatért Szun Jat-szent választották. Mivel Szun rövid idő után úgy érezte, a forradalom fő célkitűzései megvalósultak, s mert úgy vélte, támogatása nem túl erős, egyezséget kötött a császári udvart képviselő Jüan Si-kaj (Yuan Shikai) volt főkancellárral. Ennek értelmében 1912. február 12-én lemondott a kiskorú császár, majd másnap (Jüan javára) Szun is.

Szun 1912 nyarán megalapította a nemzeti Kuomintang (Guomindang) pártot, amely 1913-ban megnyerte a választást. Miután a párt miniszterelnök-jelöltjét meggyilkolták, Szun hívei kirobbantották a "második forradalmat", de vereséget szenvedtek, a politikus Japánba menekült. Jüan 1916-ban meghalt, 1917-ben polgárháború tört ki Észak- és Dél-Kína közt. A déli elszakadási mozgalom hívei magukhoz hívták Szunt, aki generalisszimusz lett és kormányt alakított Kantonban. Pozíciói fokozatosan ismét meggyengültek, ezért 1918-ban lemondott és Sanghajba, francia területre ment. 1920-ban újabb kormányt alakított, 1921-ben dél-kínai elnökké választották, de hatalma a hadurak támogatásától függött.

 

1922-ben elűzték Kantonból, ekkor hadsereg szervezésébe kezdett, s tömegpárttá alakította a Kuomintangot. Mivel sem Japántól, sem a Nyugattól nem kapott támogatást, a szovjetek felé fordult, az utódjául kiszemelt Csang Kaj-seket (Jiang Jie-shi) a Szovjetunióba küldte katonai tanácsadókért. 1923-ban elfoglalta Kantont és ismét kormányt alakított, 1924-ben kibővítette azt a kommunistákkal. A Komintern hatására hierarchikusan szervezte át pártját, s létrehozta a Vampoa-i Katonai Akadémiát. 1924 végén már betegen ment Pekingbe a két országrész összebékítése céljából, ott is halt meg 1925. március 12-én.  Nemzeti újjáépítési tervének része volt a parlamentarizmus, az iparosítás, a külföldi kínaiak tőkéjét be akarta vonni a gazdaság fejlesztésébe, halálakor a nemzet igazi vezetőjének tekintették.

 

(Panoráma, Sajtóadatbank - Fábri Ferenc)