Európa túl messze van Törökországnak

A törökök pártján állók történeti és geopolitikai érveket sorakoztatnak fel a csatlakozási tárgyalások megkezdése kapcsán. Kemál Atatürk reformjaira hivatkozva az első világháború utáni török modernizáció sikereit emlegetik: az államot szétválasztották az egyháztól, eltörölték a régi arab írást, jogrendszerüket a nyugati államok mintájára átalakították. Törökország földrajzi fekvése és nyugati határa mindenképpen a törökpárti érveket segíti: Európa és Ázsia határvidékét felügyelő Isztambul megerősödve a Balkánon fekvő területekkel hosszú évszázadokig részese és alakítója volt az európai történelemnek.

Suraiya Faroqhi, a müncheni Távol-keleti és Turkológiai Történeti és Kulturális Intézet (Ludwig Maximilians Universität) vezetője, az oszmán történelem egyik kiváló szaktudósa, az Oszmán birodalom és a körötte levő világ (The Ottoman Empire and the World Around It) című könyvében az 1540-es évektől egészen az 1770-es évekig tartó időszakot vizsgálva, átértékel számos korábbi sommás történészi megállapítást és közkeletű véleményt. Ilyen például, hogy az oszmánokat a mindent átható vallásos hevület repítette a csúcsra, vagy hogy az egész államberendezkedés az állandó háborús állapot fenntartásában volt érdekelt, illetve hogy az oszmán hadsereg képtelen volt lépést tartani a fejlődő haditechnikával, vagy a muzulmánok megvetették, lenézték a kereskedelmi tevékenységet.

Suraiya Faroqhi szerint bizonyosra vehető, hogy a Török Birodalom egyáltalán nem zárta el kapuit a külvilág elöl. Az idegen származású kereskedők hosszú időre megtelepedhettek a birodalom területén, sőt a szerző szerint, még a misszionárius kapucinusok és jezsuiták előtt is megnyíltak az ország határai, abban az időben, amikor több európai államban, vallásuk miatt katolikusokat, protestánsokat, zsidókat üldöztek el otthonaikból. A geopolitika nagyítóján keresztül szemlélve, az oszmánok a 16. század elejétől fogva meghatározó tényezői voltak az európai hatalmi politikának. I. Ferenc (1515-47) francia király indítja el azt a hosszantartó, sok szempontból gyümölcsöző francia-török diplomáciai együttműködést, amely a Habsburgok hatalmi törekvésinek megfékezése irányult. A legfontosabb európai államok követeket tartottak Isztambulban, a törökök pedig a keresztény világba küldött diplomatáik és hűbéres állapotba taszított államocskák (Erdély, Moldva, észak-afrikai államok) közvetítői szerepe révén érintkeztek Európa hatalmaival.

Az oszmán állam sajátos gazdasági és a jogi rendszerének egyik legfőbb ismerve, hogy nem tette lehetővé a tőkeintenzív befektetések megjelenését. Saját bankok hiányában a török hivatalnokok a 18. században francia kereskedők segítségével jutottak hitelhez. Miközben a modern gazdasági rend és a kapitalizmus szellemének kialakulását korrupt közélet, hivatalok adás-vétele gátolta, az Oszmán birodalom igazából a gazdaság megújításához szükséges kulcsfontosságú mechanizmusokat nélkülözte.

A muszlim birodalmat megosztó ideológiai ellentétek mentén egyre élesebbé vált a harc a kormányzati szférában tevékenykedő szunniták és a perzsa siíták között, miközben a vezetőket eltöltő felsőbbrendűségi érzés megakadályozta a nyugatot megjárt török utazókat abban, hogy a keresztény világban szerzett tapasztalataikat az Oszmán Birodalom javára a gyakorlatba ültessék át. A tudás és az aktuális információ átadása szempontjából nélkülözhetetlen írott sajtó nagyon sokáig váratott magára.

A történetírás ugyanakkor mégsem ad egyértelmű választ arra, hogy a törökök mai kulturális világa mennyire áll távol az Európai Uniótól. Elég csupán, ha leszereli az ál-történeti érvelésen alapuló szabályozási törekvéseket. A közös múlt ismerete bizonyosan hozzásegít a csatlakozás folyamata során a politikai és gazdasági kérdések megnyugtató rendezéséhez.