Október 6-a egy asszony szemével

Az utolsó percek tragédiája

Október 5-én péntek reggel a háziorvos hozta a hírt a grófnénak. Miután az asszony az első percek ijedtségétől magához tért, összeszedte minden erejét és az Újépületbe futott, ám Batthyány szobájában ekkor már csak hűséges szolgálóját találta, sírva. Hiába kérte kétségbeesetten a tiszteket, nem engedték be férjéhez a siralomházba. Megalázó körülmények között kellett az utolsó találkozást kieszközölnie. Először Kempen báróhoz, a budai katonai kerület osztrák parancsnokához sietett, hogy kérje férje ítéletének elhalasztását, hogy addig kegyelemért a császárhoz Bécsbe, vagy akár Haynauhoz Komáromba indulhasson. Ott azonban zárt ajtók fogadták.

Ugyanígy járt Liechtenstein császári altábornagynál is. Végül Károlyi Lajosnak, kinek életét a grófné nővére, Zichy Caroline mentette meg Komáromnál, sikerült elérnie Kempen bárónál egy ötperces búcsúlátogatást Batthyányné számára. `Ez a rövid idő ki volt szabva arra az ünnepélyes, fájdalmas utolsó látogatásra, és még azt is megköszönöm annak ki a felelősséget arra az engedélyre magára vette, ... ez a kevés perc, melyeket vele tölthettem, mind amellett, hogy életemnek legszomorúbbak és legkeserűbbek voltak, mégis oly drága emlék, hogy semmi e világon nem pótolhatná.` 

Az utolsó találkozás megrendítő perceiről így vall a grófné: "Beszédünk helye a szoba egyik sarkában volt, hol pár széket összeállítottunk, Lajos két széken félig meddig, mint szokott feküdt, én mellette ültem; az egyik őr az ajtóban állt, a másik az ablak előtt, ... csak fél hangon beszélhettünk, és fél szavakkal, hogy a körülállók ne hallják, inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk és a könnyek szemeinkben többet mondottak, mintsem mondhattunk volna a sok tanú előtt. ... Csak akkor tudtam meg, mennyire szerettem őt. Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni."

Az utolsó találkozást Batthyány hatalmas lélekjelenléttel viselte. "Ne sírj - vigasztalta feleségét, hiszen hamar lesz végem! Ez hamar megy, és azután minden nyomorúságomnak és szenvedésemnek vége leend. ... Te tudod, hogy ártatlanul halok meg, nem érdemeltem ezen igazságtalan bánásmódot. ... A szegény gyermekeimnek nem marad semmi vagyon utánam, minden jószágomat confiscalták. Ne kérj tőlük semmi vissza! ... Midőn felolvasták az ítéletemet - mondta ő mosolyogva - nem hihettem el, azt véltem, hogy rosszul értettem és mindig vártam, mi jön utána, én inkább bámultam, mintsem ijedtem volna, hogy képesek ilyent tenni. ... Köszönöm neked minden jóságodat, te mindig jó angyalom voltál, bocsásd meg nekem minden szomorúságot, melyet okoztam neked - és békülj ki C...vel is. Bocsásd meg neki is. (Minden bizonnyal Batthyányné nővéréről Caroline-ról van szó, akinek politikai természetűnek vélt kapcsolatára a gróffal az osztrák nyomozóhatóságok is felfigyeltek.) Még most is látom őt előttem. Oly szép, oly magasztos volt! Szemei fénylettek a könnyektől, melyeket visszatartott, hogy ne lássák őt sírni. Valóban azok, kik kegyetlenül megölték, egy szent mártírt csináltak belőle; mint egy szent előtt térdelhettem volna előtte."

Az első felelős magyar kormány mártír miniszterelnökének a halála óta eltelt több mint 150 év alatt nem alakult ki olyan virágzó, élő kultusza, mint egyes kortársainak: Kossuthnak, Széchenyinek, vagy Deáknak. Szélsőségektől mentes, mértéktartó politikájával, sziklaszilárd jellemével, a jogszerűséget és törvényességet élete árán is védelmező egyéniségével azonban méltán kiérdemelte az utókor megbecsülését. Éppen emiatt időszerű, hogy idén, születésének 200. évfordulóján először állítanak emlékének egész alakos szobrot a fővárosban. 

1. Koncepciós vádak a miniszterelnök ellen
2. A forradalom forgatagában
3. Az utolsó percek tragédiája