Batthyány kivégzésével saját törvényeit is megsértette Bécs
2019. február 11. 11:53
212 éve született gróf Batthyány Lajos, az első felelős (alkotmányos) magyar kormány miniszterelnöke. Bár csak fél évig volt hivatalban, e rövid idő alatt elfogadtatta az átalakulás törvényeit az utolsó rendi országgyűléssel és megkezdte az alkotmányos berendezkedés kiépítését, valamint az önálló fegyveres erő megszervezését. Miután lemondott, harcolt a szabadságharcban, majd újra országgyűlési követté választották, végül 1849 januárjában elfogták. 42 éves korában, október 6-án - koholt vádak alapján - végezték ki a pesti Újépület (a mai Szabadság téren) udvarán. Utolsó szavai ezek voltak: "Éljen a haza! Rajta, vadászok.”
Korábban
Tudatosan készült a politikai pályára
Németújvári gróf Batthyány Lajos Pozsony városában látta meg a napvilágot. Szülei még 1807-ben elváltak, apja, Batthyány János gróf 1812-ben meg is halt. Anyja az akaratos, de nemes lelkű fiú neveltetését előbb házitanítóra bízta, majd nyolcévesen egy bécsi nevelőintézetbe adta. 1824-től két évig egy polgári származású tanára házánál lakott, itt ismerte meg a francia felvilágosodás és a kor liberalizmusának eszméit. Magas pártfogó segítségével 1826-ban belépett a hadseregbe, már a szolgálat mellett tett huszonegy évesen jogi vizsgát a zágrábi akadémián.
Költséges életvitele miatt adósságokba és anyjával ellenségeskedésbe keveredett, a családi perpatvarnak a kancellária által létrehozott egyezség vetett véget. Batthyány nagykorúságának elérésekor, 1831-ben alhadnagyként, rangjának megtartása nélkül kilépett a szolgálatból és birtokai rendbetételének szentelte magát. Ikerváron gazdálkodott, 1834-ben megnősült, gróf Zichy Antóniát vette feleségül. A következő években több nyugat-európai utazást tett, tudatosan készült közéleti szerepére.
1839-ben megjelent a pozsonyi országgyűlésen, ahol rövidesen az ellenzéki mágnás ifjak csoportjának vezetője lett, beszédeiben a szólás- és vallásszabadság mellett állt ki. 1841-től Pesten lakott, palotája az ellenzék találkozóhelye lett. Az 1843-44-es országgyűlésen már a főrendi ellenzék elismert vezetőjének tekintették. Részt vett az ipar színvonalának emelésére szervezett Iparegyesület tevékenységében, itt került kapcsolatba Kossuth Lajossal, akinek követté választását ő vitte keresztül 1847-ben; ebben az évben az ő elnökletével dolgozták ki az Ellenzéki Nyilatkozatot.
Az 1848-as párizsi forradalom kitörése után a pozsonyi diétán az alsótábla megszövegezte a felelős magyar kormány felállítását követelő felirati javaslatát. Ezt a felsőtábla csak a bécsi forradalom hírére, március 14-én fogadta el, s a két táblájának küldöttsége március 15-én vitte Bécsbe az uralkodó elé. A delegáció már Batthyány azonnali miniszterelnöki kinevezését követelte, sőt - addig példátlan módon - útban Bécs felé megfogalmazták a királyi választ is.
V. Ferdinánd március 16-án fogadta a küldötteket, de a leiratból kihagyta Batthyány nevét. Végül István nádor mint Magyarország teljhatalmú helytartója nevezte ki - a király szóbeli belegyezésével - Batthyányt. E "legális, de nem lojális" lépés miatt vonta kétségbe később a bécsi udvar az innen induló események törvényességét, végeztette ki Batthyányt és küldte száműzetésbe István nádort.
Batthyány március 23-án terjesztette be kabinetjének névsorát az alsótáblának, a sietség miatt több jelöltjének beleegyezését nem is volt ideje kikérni. Az első felelős magyar kormány a következő tagokkal alakult meg: Elnök: gr. Batthyány Lajos; belügy: Szemere Bertalan; a király személye körüli miniszter: hg. Esterházy Pál; pénzügy: Kossuth Lajos; hadügy: Mészáros Lázár; közlekedés: gr. Széchenyi István; kultusz és nevelés: b. Eötvös József; földművelés és ipar: Klauzál Gábor; igazságügy: Deák Ferenc. A kormánynak négy főnemes és öt köznemes tagja volt, összetétele tükrözte a politikai irányzatokat és felfogásokat a liberális balszárnytól a dinasztia iránti lojális magatartásig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap