Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút

Mi sem maradtunk ki

Az Osztrák‒Magyar Monarchia elsődlegesen a délnyugati (olasz) hadszíntéren alkalmazott harci gázt. A cél az volt, hogy az Isonzó menti állóháborúban a dualista állam csapataira helyezett ellenséges nyomást enyhítsék. 1916. június 29-én hajnalban a Doberdó-fennsíkon hetekig tartó előkészületek után gáztámadást indított a VII. hadtest az olaszok ellen.

A megfelelő vegyvédelemmel nem rendelkező, meglepett ellenség súlyos, mintegy hatezer fős veszteséget szenvedett. Bár az arcvonalon ez nem idézett elő lényeges változást, a vegyi anyag bevetése lassította az olaszok újabb, szám szerint már a hatodik isonzói csatára való felkészülését.

Végeredményben azonban a gáz harci alkalmazása csak hasonló utat járt be, mint a nyugati fronton: mindkét fél használta, de döntő hatás nélkül.

Mindazonáltal a Monarchia jelentős gáztámadásokat hajtott végre 1917 őszén a caporettói áttörés, majd pedig az 1918. júniusi offenzíva során. Mindkét alkalommal a német mellett hazai gyártású gázgránátok, gázlövedékek bevetésére is sor került ‒ a kortárs beszámolók alapján azonban a német licenc alapján gyártott, a Monarchiában előállított vegyi fegyverek rosszabb minőségűek voltak, mint az importból származók.

Használatuk ugyanakkor negatívan befolyásolta az osztrák‒magyar haderő reputációját: a főparancsnok, IV. Károly király boldoggá avatása elleni egyik legfontosabb ellenérv pont ez a fajta hadviselés volt.

Egyszeri és megismételhetetlen?

Az első világháború a vegyi fegyverek alkalmazása terén a legtotálisabb fegyveres konfliktusnak bizonyult: a hadviselő felek lényegében korlátozás nélkül többfajtájú, nagy mennyiségű harci gázt vetettek be.

Ezek az összes harctéri veszteség (tehát a halálos áldozatok, valamint a sebesülések) mintegy 8 százalékát okozták. Bebizonyosodott azonban, hogy használatuk igen körülményes, és megfelelő gázvédelem esetén nem pusztán az emberiességi, hanem racionális megfontolások is ellenük szóltak.

Végeredményben ezek a felismerések határozták meg a következő évszázad harci alkalmazásait, amelyeknek volumene azonban ‒ mindannyiunk szerencséjére ‒ nem közelítette meg a nagy háborúét.

1. Úton a háborúba
2. A vegyi harcászat atyja
3. Elfújta a szél
4. Mustárgáz és társai
5. Mi sem maradtunk ki

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
• Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
• Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
• Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
• Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
• A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
• A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
• India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
• Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek