„A Sas leszállt” – A Hold meghódítása
2022. március 31. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Az évszázad hazugsága?
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint mindez valójában csak egy remekül megrendezett színjáték volt, amelyet egy nevadai stúdióban vettek fel. A kilövés napján egy üres rakéta hagyta el a rakétaindító bázist, a Holdon tartózkodásról pedig lassított felvételeket mutattak be.
Az Apollo–11 legénysége a kiképzés során; vannak, akik szerint a Holdra szállás felvételei ilyen díszletek között készültek
Az elméletet magukévá tévők érvei között szerepel, hogy a Holdon készített – egyébként túl jó minőségű – fotókon nem látszanak a csillagok, az amerikai zászló annak ellenére „lobogott”, hogy az égitesten nincs légmozgás, a landoláskor pedig nem alakult ki mélyedés a talajban. Emellett, bár a Nap volt az egyedüli fényforrás, az árnyékok nem minden esetben párhuzamosak, vagyis a fény részben reflektorokból jött.
E teória hívei állítják, a korabeli számítógépek alkalmatlanok voltak egy ilyen nagyszabású projekt kivitelezésére, a Földet körülvevő Van Allen-övek sugárzása pedig eleve megölte volna a nem megfelelő védőöltözékkel ellátott űrhajósokat. Bár a szakemberek minden felvetésre kielégítő választ adtak, sokakat nem tudtak meggyőzni.
Bart Sibrel 2014-ben (Wikipedia / John Hyams / CC BY-SA 4.0)
A Holdra szállás résztvevői olykor nehezen viselték a vádaskodást. 2002 szeptemberében Bart Sibrel, az összeesküvés-elmélet egyik legfőbb képviselője egy Beverly Hills-i hotelban arra kérte Aldrint, esküdjön meg a Bibliára, hogy valóban járt a Holdon. Miután erre nem volt hajlandó, a tennesseei taxisofőr gyávának, hazugnak és tolvajnak nevezte az űrhajóst, aki erre egy jól irányzott ütéssel reagált. Más kérdés, hogy ezután sem esküdött meg a Bibliára, újabb muníciót szolgáltatva ezzel a Holdra szállást hazugságnak tartó tömegeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05