Szívbe markoló jelenet játszódott le Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjének 1971-es forgatása közben: Cseh Tamás, nemzedékének krónikása, a film egyik ikonikus mellékalakja gitárján búskomor dallamot pengetve sétált át a kamera előtt azt énekelve: „Baksa János odavan.” A zenésztárs és jó barát, Baksa-Soós János néhány nappal korábbi disszidálását hírül adó képsorok végül a film végleges verziójában is benne maradtak.  E rövid snitt ezáltal olyan kordokumentummá vált, amely nemcsak egy több megbecsülést érdemlő, kivételes tehetségű művész, hanem egy rövid életű, de annál nagyobb hatású zenekar búcsújának is emléket állított.

A Kex zenekar megalakulásának pontos időpontjával kapcsolatban ma sincs megnyugtató konszenzus, de az biztos, hogy a formáció 1968 telén már rendszeresen fellépett az egyetemi ifjúság által látogatott budapesti klubokban, mint például a Bercsényi-kollégiumban, a Párizs-kertben, az Egyetemi Színpadon, a Citadellában vagy a Budai Ifjúsági Parkban. Zenéjüket hiábavaló lenne bármilyen műfaji skatulyába belehelyezni, hiszen egyszerre volt rá jellemző a hagyományos slágervilág könnyed játéka és az elvont, bonyolultabb szuggesztív erőt megjelenítő dallamvilág. Doleviczényi Miklós zongora- és orgonajátéka, Imre Attila (basszusgitár) és Kisfaludy András (dob) ritmusfelelősök megoldásai, Bianki Iván varázslatos gitármenetei bizonyítják, hogy a Kex zeneileg sem volt könnyű feladvány sem a közönségének, sem a hivatalos zenei intézményeknek. Manapság mindezt csak morzsákból ismerhetjük, hiszen rövid fennállása alatt mindössze egy kislemeze jelenhetett meg (Elszállt egy hajó a szélben/Család, 1970, MHV Pepita), és azonkívül, hogy a zenekar szerepelt Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok (1970), valamint Szomjas György Tündérszép leány (1969) című filmjében, nem kapott kellő nyilvánosságot. Jóval a rendszerváltás után jelent csak meg a zenekar archív felvételeit tartalmazó Kex című CD (1999, Mega Records), amelyen tíz dal hallható a régiek közül, valamint a kétezres években napvilágot látott hagyományos bakelitlemez, a Kex: Let’s Cake (Moiras Records, 2007).

Besúgók a zenekar körül

A zenekar legemblematikusabb tagja és a kádári állambiztonság szemében a legnagyobb szálka az énekes-dalszerző Baksa-Soós János volt, aki a színpadon közel sem klasszikus előadóként jelent meg. Az a néhány megsárgult fénykép, az a pár percnyi filmkocka és egynéhány visszaemlékezés kitűnően bizonyítja, hogy személyisége és kisugárzása páratlan volt a maga korában. Mint ahogy egyébként egy-egy Kex-koncert is: egyszeri és utánozhatatlan, a pillanatban megfogant előadás. Sebők János szavai szerint Baksa „inkább színész volt, mint énekes, aki készséggel bújt a legkülönbözőbb szerepekbe és jelmezekbe. Piros nadrágban, fehér trikóban, tornacipőben ugráló bohóc, szalmahajú harlekinó, nyegle bajszú paprikajancsi, belvárosi Don Quijote, aki fityiszt mutatott a hatalmasoknak, dróton rángatta rajongóit, poénpetárdákkal riogatta a nyárspolgárokat, fapofával rúgta fenékbe zenésztársait, aki egyaránt virtuózan játszott az érzelmekkel és az értelemmel.”
 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023. tavasz számában olvasható.