A fekete hétfő elemi csapása kényszerítette békekötésre III. Eduárdot
2023. április 13. 19:05 Múlt-kor
III. Eduárd angol uralkodó 663 éve, 1360. április 13-án, húsvéthétfőn kezdte meg a francia város, Chartres ostromát. Az Eduárd 10 ezer emberével farkasszemet néző maroknyi védő csak a falak szilárdságában, saját maguk bátorságában és az isteni gondviselésben bízhatott, amely az ostrom első napjának estéjén, egy elsöprő erejű vihar formájában meg is érkezett.
![III. Eduádr](/ih0Ax/article/main/.630x1260/62783.jpg?lavid=436228)
Korábban
A csillagfényes égboltot eltakaró fekete fellegek úgy gyülekeztek felettük, mint vészjósló ármádia, amelyet a Teremtő küldött, hogy szétzúzza őket.
Miközben az éjszakai égbolton a „sötét erők” felvonulása vészjósló dörrenések közepette zajlott, a megrettent katonák, részben a fejük felett készülő égiháború fenyegetése, részben a drasztikusan lecsökkent hőmérséklet miatt reszketni kezdtek.
A vészterhes előkészület után elemi erővel tört ki a vihar. A szörnyeteg elszabadult, és az égből ezernyi halálos lövedék zuhant alá, megtizedelve az angol katonákat. A csaknem másfél órán át tartó pokoli jégverés egyes források szerint nagyjából ezer katona és hatezer ló életét követelte.
Böjt idején
III. Eduárd angol uralkodó húsvéthétfőn, 1360. április 13-án kezdte meg a francia város, Chartres ostromát. Az angolok 10 ezer emberével farkasszemet néző, maroknyi védő csak a falak szilárdságában, saját maguk bátorságában, és az isteni gondviselésben bízhatott, amely az ostrom első napjának estéjén egy pokoli erejű vihar formájában meg is érkezett.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A Chartres körül tábort verő angolok tehetetlenek voltak. Sátraikat darabokra szaggatta a gigantikus erejű szél; a félelemtől tébolyult emberek közé csapó villámok és a gyilkos erővel rájuk zúduló, tekintélyes méretű jégdarabok tömegével szedték áldozataikat, amelyek között ott volt az ostromló hadsereg két vezetője is.
A tömegek életét kioltó, pusztító erejű vihart a szembenálló felek isteni jelként értelmezték. Az angol uralkodó a krónikák szerint olyannyira hatása alá került az eseményeknek, hogy a körülmények ellenére térdre borult a szakadó jégesőben, és bűnbánó tekintetét a chartres-i katedrális felé fordítva fogadalmat tett a franciákkal kötendő békére.
A franciákra is nagy hatást gyakorolt az angolok által fekete hétfőnek keresztelt, sorsfordító esemény. Chartres lakói úgy értékelték a történteket, hogy Isten megbüntette az angolokat, akik nem átallottak böjt idején fosztogatni a francia vidék békés falvait.
Bármi is volt az égiek célja, a szembenálló felek tárgyalásokba kezdtek, és 1360. május 8-án megkötötték a brétigny-i békét, amelynek értelmében Eduárd lemondott a francia trónra támasztott igényéről, és ezzel lezárta a franciák és az angolok között zajló százéves háború (1337–1453) első szakaszát.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 5. Magyarország gazdasága a 20. században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/767.jpg)
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap