A fejlődő technika segítségével egyre többet mesélnek Európa lápi múmiái
2022. október 28. 08:56 Múlt-kor
Akasztott emberek
Nem messze a tollundi férfi lelőhelyétől találtak rá az ellingi asszony testére. Kivételesen nem egy gép, hanem egy helybéli talált rá, és először egy állati tetemnek hitte, mert egy bőrköpenybe csavarba tették a mocsárba. A holttest elülső fele nem őrződött meg jó állapotban, így csak a hosszú hajfonatból derült ki a kutatók számára, hogy alighanem egy nőről van szó. Fogászati és röntgenvizsgálatok alapján körülbelül 25 éves lehetett, és a nyakán lévő sérülések alapján ugyanúgy felakasztották, mint a tollundi férfit.
Az ellingi nő
Bár a radiokarbon vizsgálatok a tollundi férfihoz meglehetősen közeli dátumot jelöltek meg, i. e. 280-at, és az előkerülésük között is kicsi a távolság, egyelőre nincs arra közvetlen bizonyíték, hogy bármi közük lett volna egymáshoz. A Windeby leletek köré épített, majd megbukott történet is intő jel lehet a kutatóknak, hogy az elképzeléseiket megfelelően biztos alapokra építsék.
1952-ben, ugyanabban az évben, amikor a tollundi férfit megtalálták, került elő a grauballei férfi is, szintén Dániából. Annak ellenére, hogy ez az egyik legjobb állapotban megőrződött holttest, ennek az arca torzult el a legjobban. Ennek az az oka, hogy a mocsárban lejátszódó folyamatok miatt a koponyája (és a lába) is összetört, a feltárás során pedig véletlenül ráléptek.
A grauballei férfi
A CT-vizsgálatok megerősítették, hogy a mocsár „okozta” a koponya töréseit. Ennek ellenére a haja és körme megmaradt, akár ujjlenyomatot is lehetne venni tőle. A vizsgálatok szerint az álla borotválását abbahagyta néhány nappal a halála előtt, ami arra enged következtetni, hogy sejtette a rá váró sorsot.
A grauballei férfi keze
A grauballe-i férfi szinte biztosan valamiféle rituális gyilkosság áldozata lett, ugyanis a torkát fültől fülig elvágták, olyan mélyen, hogy az éles tárgy megsértette a nyakcsigolyákat is. A halála idején nem viselt ruhát, teljesen meztelenül került elő, bár az is lehetséges, hogy az eltelt idő alatt a mocsárban megsemmisült az öltözéke. Egyes elképzelések szerint téli időszakban, a jobb termés érdekében áldozták fel, ami egybecseng néhány ókori szerző állításával, ám nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy ezek a római auktorok elfogultak voltak a barbár kortársaikkal szemben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.