Így harcoltak az amerikaiak a nemi betegségek ellen
2014. július 31. 11:13
Az első világháború alatt 18 ezer, az európai kontinensen harcoló amerikai katona lett nemi beteg - naponta. Ez a kiugróan magas szám a második világégés éveire drasztikusan lecsökkent, de még így is mintegy hatszáz amerikai kapott el naponta valamilyen szexuálisan terjedő betegséget. A javulás az összefoglaló néven STD-nek (sexually transmitted diseases) ismert nemi betegségek elleni fokozott amerikai propagandának volt köszönhető, amely színes plakátokon figyelmeztette a harcoktól elcsigázott katonákat a "gyors örömszerzésben" rejlő veszélyekre. Ryan Mungia számos, mára elfeledett második világháborús plakátra bukkant a washingtoni Nemzeti Levéltár gyűjteményében. 60 oldalas könyve (Protect Yourself: Venereal Disease Posters of World War II; Védd magad: nemi betegségek elleni plakátok a második világháborúban) idén júniusban került az amerikai könyvesboltok polcaira.
Korábban
A plakátok középpontjában természetesen a nő - általában a prostituált - áll, a betegséget terjesztő hárpia, a szexuális vágy/csábítás pedig csapdaként jelenik meg. A fenti képen a csábító mint a tengelyhatalmak ügynöke emeli poharát Adolf Hitler és Hirohito japán császár "egészségére".
Booby trap, azaz "cicis csapda" - hirdeti öles betűkkel a következő plakát szlogenje, nevén nevezve a katonák fő ellenségeit: szifilisz és tripper (gonorrhoea).
Visszatérő motívum a nemi betegségek azonosítása a tengelyhatalmak vezetőivel - ahogy az a fenti képen is látható. A Fool the Axis-USE PROPHYLAXIS (Csapd be az ellenséged, használj prophylaxist!) szlogenű képen (balról jobbra) Mussolini, Hirohito és Hitler menetel, rajtuk a nemi betegségek (szifilisz, lágyfekély, tripper) jól látható tüneteivel. "Ezek a poszterek arra utalnak, hogy ha az alkalmi szex során nem védekezünk, azzal közvetlenül az ellenséget támogatjuk" - fogalmaz Mungia.
Tisztának tűnik, de a "pick-up", a "good time" lányok és a prostituáltak trippert és szifiliszt terjesztenek. Nem győzheted le a tengelyhatalmakat, ha nemi beteg vagy! - szól az intelem.
Azonos motívumok: a szifiliszt és trippert terjesztő, vastagon sminkelt, cigarettázó, bajt hozó csábító
Azt persze nehéz megmondani, hogy milyen hatékony volt a nemi betegségek terjedésének megállítását célzó propaganda, főleg miután megjelenésük egybeesett a szulfonamid tartalmú gyógyszerek és a penicillin széles körben való alkalmazásával. Az amerikai Office of War Information kutatása megállapította, hogy a grafikailag merész, erős szimbólumokkal operáló poszterek sokkal kevésbé hatékonyak, mint a tárgyilagos, realista alkotások.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.