Amerika mesterségesen létrehozott középkora

Az enyészet elől Amerikába

A legszikárabb tény: a neoromán-neogótikus épületegyüttest ifjabb John D. Rockefeller (1874–1961) megbízásából Charles Collens (1873–1956) építette 1934 és 1938 között, de úgy, hogy a középkor stílusát csak imitáló építmény pontosan magába foglalja mindazokat az eredeti épületrészeket, amelyeket öt középkori európai kolostorból – Saint-Michel-de-Cuxa, Saint-Guilhem-le-Désert, Bonnefort-en-Comminges, Trie-en-Bigorre és Froville egykori épületeiből – kövenként szállítottak át a tengerentúlra.

Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy már korábban is állt itt a közelben egy előző „Cloisters”: azt 1914-ben nyitották meg George Gray Barnard (1863–1938) amerikai szobrásznak az 1900-as évek elején Európában összevásárolt gyűjteményéből; ő a középkor szerelmeseként találta ki azt, hogy az amerikaiak nagy része által soha nem látható „régi” európai kincseket így mutassa be nekik. Múzeumának hatalmas sikere volt, amin nem is nagyon csodálkozhatunk, ha belegondolunk, hogy New York ma is álló legrégebbi épülete egy földszintes kis ház Brooklynban 1652-ből, de az egész hatalmas metropolisban is csak négy olyan épület található, amely még 1776 előtt épült…

Az európai régiségek iránt élénken érdeklődő amerikai közönségnek az új épületegyüttes elkészültekor, 1938-ban James J. Romier (1905–1966), a Metropolitan Museum későbbi igazgatója rendezte be a második, azaz a mai Cloisterst, amelynek falai között összesen három – két kisebb és egy már szinte templom méretű – kápolna és négy zárt, oszlopsoros kerengő található. Ez utóbbiak egyike például eredetileg a cuxai kolostoré volt; a Pireneusokban 878-ban alapított rendház ma itt látható részleteit jórészt 1130–1140 körül faragták, és egészen 1791-ig, amikor lakói el nem hagyták az épületet, eredeti helyükön is szolgáltak.

Ezt követően azonban „a dél-franciaországi cuxai kolostor maradványainak egy részét egy fürdőház portikuszaként használták, a többi szétszóródott a környékbeli kertekbe, s Barnard maga gyűjtött össze – vásárolt meg gyakran egyenként – negyvennyolc oszlopot, ötvenhat boltívet stb.” – írja a nem hétköznapi történetről Radnóti Sándor esztétikaprofesszor (A Kolostorok. In: uő.: Hamisítás. Magvető Kiadó, Budapest, 1995, 308–319. o.; a szöveg további részében is minden idézet ebből az írásból származik – M. G.).

Balra a Hudson folyóra néző gótikus ablakkeret látható, amelyet tucatnyi angliai és franciaországi helyszínről, megbontott épületből idehordott üvegtáblával töltöttek meg; vagyis hiába valódi és önmagában autentikus minden egyes részlete, az üvegablak az eredeti forrásoktól több ezer kilométerre és több száz évre készült, hogy ebben a különleges környezetben reprezentálja a középkori európai üvegművészetet (Fotó: Tombor Zoltán/MúzeumCafé)

Az ilyen módon az enyészet elől Amerikába „mentett” és itt újraépített kerengő által közrefogott kertecskében ma is, mint egykor Dél-Franciaországban, egy kút áll; csakhogy a ma itt látható nyolcszögletű kőkáva eredetileg nem a cuxai kerengő közepén szolgált, hanem az annak közelében álló Saint-Genis-des-Fontaines kolostornak az ott természetesen egészen más oszlopokkal körbevett udvarában adott vizet…

És ennek a különleges múzeumnak éppen itt kezdődnek a benne bóklászó látogatókban (vagy legalábbis azok egy részében, akiket nemcsak lenyűgöz a „középkor” valóban fantasztikus látványa) a látottak által felvetett – ha úgy tetszik: múzeumszakmai – kérdései; ahogyan Radnóti Sándor fogalmaz: „a múzeumépület neoromán és neogótikus jellege, a különböző korokból és helyekről származó kolostorok egységes Kolostorokká rendezése (…) a Cloisterst, amellett hogy a világ egyik fontos múzeuma, teoretikus problémává” is teszi. Merthogy a múzeumban járva nemcsak az a kérdés vetődik fel, hogy Barnard ugyan milyen „jogon” vitte el eredeti helyükről az egyes darabokat, hiszen – mint erre Radnóti felhívja a figyelmet – „Prades népe és polgármestere (e település körzetéhez tartozik a cuxai apátság) Barnard mellett állt, és el akarta adni neki kincseit” (még ha, tegyük hozzá, 1913-ban elsősorban a pénzes amerikai jótéteménye nyomán „szigorították meg a francia műemlékvédelmi törvényt, és Barnard is visszaadta az általa összegyűjtött kincsek egy részét Franciaországnak”), hanem hogy a Cloisters „eredetiségével szemben több ellenvetés tehető.

Az egyik az a jelentős különbség, amely az épületek és a (…) képzőművészeti alkotások között fennáll. Az, hogy festmények ide-oda vándorolnak, különböző tulajdonosok kezén fordulnak meg, korántsem szokatlan. Ez a képek történelmi sorsához tartozik, és így senki sem ütközhet meg azon, hogy az európai festészet legkiválóbb alkotásainak jelentős részét amerikai múzeumokban őrzik. Az épületek nem vándorolnak. (…) Ilyen épület (tudniillik a Cloisters – M. G.) egészében sohasem (…) létezett. Akkor viszont fölmerül, hogy lehetséges-e »a« középkori építőművészet, »a« kolostorok képzeletbeli prototípusát megvalósítani?”

1. Az enyészet elől Amerikába
2. Vándorló épületek
3. Magyar tárgyak is helyet kaptak

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

nyár
Múlt-kor magazin 2012

• Öveges professzor, mindenki fizikatanára
• Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
• A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
• Vietnam öröksége - Irak árnyéka
• Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
• Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
• Variációk Fidel Castro likvidálására
• Kossuth „búcsúja” prózában és versben
• Megmentésre váró hungarikumok