2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az MTI és az 1944-es sikertelen kiugrás

2013. február 21. 12:09

Hírügynökség nyilas irányítás alatt

A nyilasok az MTI vezetésével a szerkesztőség – Zimmer Ferenc emlékezete szerint – egyetlen (nyilas) párttag munkatársát, Polóny Jánost bízta meg. A főszerkesztőt pedig másnap reggel fél nyolckor értesítették arról, hogy a régi vezetőkhöz hasonlóan, ő sem mehet be a szerkesztőségbe. Zimmer Ferenc így kényszerű nyugalomba vonult, november 12-én viszont letartóztatták, és Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták.

Havel Béla a letartóztatást elkerülendő, a fővárosban bujkált. A Rádió vezetője, Frigyesy János viszont a helyén maradt, de érdemi munkát nem végezhetett. Az MTI és a társvállalatok irányítását dr. Hegedeős Kálmán kormánybiztos és helyettese, Michnay Ödön vette át. Hegedeős a távirati iroda október 25-ei igazgatótanácsi ülésén kijelentette: „Jogok nincsenek, csak kötelességek. Munka van, vagy halál. Általános elv, hogy előbb kell cselekedni, azután a jogászok kötelessége, hogy az életbe léptetett szükséges intézkedéseket jogi formába öntsék. Ebből következik: totális állam vagyunk, és ennek alapján cselekedett a kormány, mégpedig olyan formában, hogy a közgyűlés, igazgatóság stb. hatáskörét átruházta a kormánybiztosra és a rádiót a kereskedelemügyi miniszter hatásköréből átutalta a propagandaügyi miniszter hatáskörébe. Tehát a kormánybiztos a kapott szóbeli utasítások alapján működik, intézkedik addig is, amíg a kormány a rádió államosítását meg nem valósítja. A megbízólevélben kapott vezetési megbízás alatt a totális vezetés értendő, mivel totális államban élünk.”

1944. november 3-án kormányrendelet jelent meg az állam, a hadsereg és a (nyilas) párt vezető szerveinek a fővárosból történő kitelepítéséről. Megkezdődött a fontosabb stratégiai intézmények, így a Magyar Távirati Iroda és a Rádió nyugatra telepítése is. Ez azonban nem ment könnyen, és nem sikerült teljesen.

Andreides Gábor cikkének folytatása a transindex oldalán olvasható

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár