2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az FBI és Hitler 1945 után

2012. október 26. 19:27

Hitler a pampákon

A háború után egy chicagói forrás arról értekezett, hogy Hitler és Eva Braun Japánban, japánoknak öltözve bujkálnak. A Jelentés Hitler búvóhelyéről szóló dokumentumköteg első oldalain pedig az a meg nem erősített információ olvasható, amely szerint a Führer hat tisztviselőjével Argentínába szökött. A jelentés szerint Hitler tengeralattjáróval érkezett a dél-amerikai országba és valahol az Andok-hegység lábainál kötött ki.

A forrás szerint Hitler két és fél héttel Berlin eleste után érkezett Argentínába, ahol a „jól értesült”, névtelenséget kérő forrással találkozott. A Führert állítólag gyomorfekély és asztma kínozta, jellegzetes bajuszától megszabadult, felső ajkán pedig vágás volt látható. Az FBI ténylegesen is a forrás nyomába eredt, azonban a jelentés a következőképpen zárult: „Elegendő információ hiányában, úgy véljük, lehetetlen folytatni a további nyomozásokat Hitler lokalizálására.”

Egy 1947. május 8-i keltezésű levélben Hoover is megemlékezett Hitler dél-amerikai partraszállásáról. Az igazgató hozzátette: az amerikai hadsereg nem találta meg a náci vezető holttestét, s egyetlen olyan forrás sem ismert, amely egyértelműen megállapítaná, él-e még Hitler, így megvan annak az esélye, hogy a náci vezér mégse vetett véget saját kezével életének. Az Egyesült Államok hadserege pedig minden erejével azon van, hogy megtalálja Hitlert, aki nagy valószínűség szerint Spanyolországban bujkál – írja Hoover.

A több mint 700 oldalas akta – Hoover spanyolországi felvetése mellett – számos elmélettel van tele, amelyek mind arról szólnak, hogy Hitler a világ mely pontján bukkanhat fel. Egy ismeretlen, kézzel írt levélben például a következő áll: „Lefogadom egy millió dollárban egy fánk ellenében, hogy Adolf Hitler valódi tartózkodási helye New Yorkban van!”

Egy újabb „informátor” úgy véli, hogy Hitler Svájcban él. Egy másik, szintén kézzel írott levél szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy Hitler alakja jól kivehető egy a Times magazin által lehozott fotó hátterében. Egy másik forrás szerint a Harmadik Birodalom korábbi vezetője a Wisconsin állambeli Madison városban éli mindennapjait.

A Hitler túléléséről szóló híresztelések közel három évtizeden keresztül tartották magukat, s csak 1973-ban bizonyosodtak meg a Führer halála felől. Két törvényszéki tudós a világháború vége után 28 évvel úgy határozott, hogy egyszer s mindenkorra véget vet az alaptalan mendemondáknak. A fogorvosok a szovjet orvosi jelentéseket összehasonlították a Hitler fogazatáról készült röntgenképpel, a vizsgálatok során pedig megállapították, hogy a holttestek – amelyek a bunkeren kívül szenesedtek el – valóban Adolf Hitler és Eva Braun maradványai voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár