Kozmopolita hely volt a világ első temploma
2012. március 20. 11:14
Ősi pengéket fedeztek fel a világ első, 11 ezer éve épült templománál, amely zarándokok népes seregét vonzotta, nem csak Törökországból.
Korábban
A vulkanikus kövekből készített pengékből a kutatók rekonstruálni tudták a törökországi Göbekli Tepébe tartó zarándokok útvonalait, amiből kiderült, hogy az ideérkezők származási helye igen változatos volt, s azok meglehetősen távol feküdtek az úti céltól.
Eddig csak egy kis részt tártak fel Göbekli Tepében, de már az a néhány lelet is nagyon jelentősnek bizonyult. Ilyenek például a 10 és 30 méter közötti átmérőjű kőkövek, vagy éppen a szobrokba és domborművekbe vésett állati és emberi alakok. De legalább annyira érdekes az, amit eddig nem találtak: például tűzhelyet, s furcsa, hogy az állati és növénymaradványok nem tartalmaznak háziasításra utaló jeleket, ráadásul olyan helyiséget sem sikerült azonosítani, ahol a mindennapi élet folyt.
Mindent összevetve elmondható, hogy a templomot nem letelepedett földművesek, hanem egy vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösség építette. Az obszidiánok és a különféle kőeszközök megvizsgálásából arra lehet következtetni, hogy a zarándokok a mai Irán és Irak területéről, valamint a Mediterráneum keleti feléből érkeztek.
„Munkánk azért különleges, mivel hihetetlenül pontos. Egészen pontosan meg tudjuk mondani, hogy a kövek melyik hegyből, a vulkán melyik oldaláról származnak” – magyarázta Tristan Carter, a hamiltoni (Kanada) McMaster Egyetem antropológusa. Eddig három obszidiánforrást azonosítottak Törökország középső részén, Kappadókiában, 500 kilométerre Göbekli Tepétől, három további helyet lokalizáltak 250 kilométerre, a Van-tónál, valamint egyet az ország északkeleti csücskében. Ebben – hangsúlyozzák a kutatók – nem is a távolságok az érdekesek, sokkal inkább az, hogy a zarándokok milyen különböző helyekről érkeztek a világ első templomához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.