Szerelmes uralkodók
Romek Dóra

A velencei menüett

„Candide, öröm és bánat közt hánykolódva, boldogan, hogy legalább hű szolgáját megtalálta, csodálkozva, hogy rabszolgának látja, tele azzal a gondolattal, hogy kedvesét mielőbb megkeresse, dúlt elmével s dobogó szívvel ült le az asztalhoz Martinnel s azzal a hat idegennel, aki mind farsangolni jött Velencébe.
Cacambo, aki az egyik úr poharába töltögetett, a vacsora vége felé ennek a füléhez hajolt, és így szólt:
- Fenség, a hajó készen áll, minden percben indulhatunk.

S miután így szólt, elhagyta a termet. A vendégek némán és csodálkozva nézték egymást, mikor egy másik szolga jött közelebb a gazdájához és azt mondta:
- Fenséged hintója Padovában, s a bárka már készen áll.
Az úr intett, s a szolga távozott. A vendégek megint összenéztek, s a meglepetés még nagyobb lett. Most egy harmadik inas közeledett egy harmadik úrhoz, s így szólt:
- Fenséged nem maradhat itt tovább, azonnal intézkedem – s már el is tűnt.
Candide és Martin meg volt győződve, hogy ez csak olyan farsangi játék. Egy negyedik szolga most így szólt egy negyedik úrhoz:
- Fenséged bármikor indulhat – s távozott, mint a többiek.
Az ötödik inas is így szólt az ötödik úrhoz. De a hatodik inas már másképpen beszélt a hatodik idegennel, azzal, aki Candide mellett ült; azt mondta neki:
- Sajnos, fenség, egyikünknek sem hiteleznek; s lehet, hogy még ma éjjel börtönbe dugnak mindkettőnket; én a dolgaim után nézek; Isten megáldja fenségedet.
Mikor a szolgák eltávoztak, a hat idegen, Candide és Martin mélységes csöndben hallgatott. Végül is Candide így szólalt meg:
- Uraim, milyen furcsa tréfa; miért király itt mindenki? A magam részéről megvallom, hogy sem Martin, sem én nem vagyunk azok.”


Az idézet Voltaire Candide-jából való, a huszonhatodik fejezet második részéből az is kiderül, hogy valóban uralkodókról van szó: III. Ahmed egykori szultán, VI. Iván egykori cár, Károly Edvárd, volt angol király, III. Ágost és Stanislav Leszczensky volt lengyel uralkodók, valamint Teodor, Korzika egykori királya. Valamennyien karneválozni, farsangolni jöttek a Velencei Köztársaságba, miután elvesztették hatalmukat. A jelenet azonban korántsem Voltaire agyszüleménye. A 18. századi Velence ugyanis valami olyasmi lehetett, mint Monte Carlo a 20. század elején: a gazdagok, híresek, nemesek találkozóhelye. Tudjuk például, hogy IV. Frigyes, Dánia és Norvégia királya, Károly Eugén würtenbergi herceg, II. József, Pál orosz cár, III. Gusztáv svéd király többé-kevésbé inkognitóban, hosszabb-rövidebb időt, illetve időszakokat is töltött az észak-itáliai városban.

Másfél-két évszázaddal korábban Velence dúskált a színházakban – 14 színház működött a városban, míg Párizsban csupán három –, az utcák tele voltak utcai színészekkel, akik operát vagy commedia dell’arte-t adtak elő, és több kaszinó is üzemelt. Tökéletes hely volt a szórakozásra, tekintve, hogy a hivatalosan ugyan csak két hónapig tartó báli szezon valójában négy hónapig is elhúzódott. Magát a karnevált, amely hamvazó szerdáig, a húsvétot megelőző 40 napos böjt első napjáig tartott, december 26-án a Köztársaság szenátusának egyik reprezentánsa nyitotta meg a Dózse Palotából, maga is maszkot viselve. Volt azonban egy „prekarneváli” és egy „posztkarneváli” időszak is, előbbi október 5-től tartott december 16-ig, utóbbi pedig a Mennybemenetel ünnepét követő két hétben, amikor a nagy velencei vásárt is megrendezték. A karneváli időszakokban engedélyezték a maszkok és álruhák viselést, egyéb napokon ez tiltott volt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2012. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok