Elkelt Einsteinnek a zsidóüldözésre figyelmeztető levele
2011. október 13. 10:21 MTI
Közel 14 ezer dollárért (hárommillió forint) kelt el egy kaliforniai árverésen Albert Einsteinnek az a levele, amelyben három hónappal a II. világháború kitörése előtt a náci zsidóüldözésre hívja fel a figyelmet.
Korábban
A géppel írt levél, amelyet a Nobel-díjas tudós kézzel írt alá, a keltezés szerint 1939. június 10-én született. A fizikus kifejti, milyen fontos, hogy "megmentsük üldözött zsidó társainkat a végveszélyből, és elvezessük őket egy jobb jövő felé".
Einstein elismerését is tolmácsolja Hyman Zinn New York-i üzletembernek, aki "remek munkát" végzett a menekültek érdekében. "Nincs más eszközünk az önvédelemre, mint a szolidaritás, és a tudás, hogy amiért szenvedünk az fontos és szent ügy" - írta Zinn-nek.
A dokumentum értékét előzetesen 5-7 ezer dollárra becsülte a keddi árverést vezető Nate Sanders. Mint közleményében fogalmazott: a levél tartalma jelzi "Einstein elkötelezettségét a zsidó emberek iránt".
A fizikus Németországban született, de 1933-ban, amikor Adolf Hitler került hatalomra, lemondott német állampolgárságáról, és az Egyesült Államokban telepedett le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.