Az Anna-bálok mítosza

2010. július 23. 10:39 Katona Csaba

Korábban

Anna-bálok 1849 után

Hasonló volt a helyzet az Anna-bálokkal az 1849 és 1867 közötti időszakban is, így például 1861-ben. 1861 a politikai erjedés éve volt, először hívta össze az uralkodó a magyar országgyűlést 1848–1849 után. Ez Zala vármegyében s így Füreden is éreztette hatását, hiszen a megyei tisztikar tekintélyes része, többek között a két alispán is, Füreden töltötte nyári napjai többségét.

Ebben az évben a következő sorok olvashatóak a Balaton-Füredi Naplóban: „Julius 28-án volt az ugynevezett elhirhedt füredi Annabál. Több év óta a díszes vendégkoszoru a bálig tart, aztán már elhagyják Füredet. 01 óratájban már összegyültek, s szép számmal lejtették a vegyes táncokat. Képviselve volt a magasb aristocratia, a szabadabb elvű magas kör, a középosztály szintén. [...] Nekem sehogysem volt inyemre, azt a cotillont két egész órahosszat járták, aztán az a sok polka, zepperl, s Isten tudja mi még, magyar ruhásokhoz csárdás illik csak gyönyörün, más oly kirívó s majd nem nevetséges.”

A tudósító tehát ismét szinte számon kéri a hazafias érzelmek kimutatását a bálozókon. Vajon miért? Ha választ keresünk, ismét vissza kell térnünk előző teóriánkhoz: az Anna-bál nem volt egyéb, mint egy szórakozási alkalom, legalábbis a legtöbb hölgy és úr számára. 1861 esete ezt különösen ékesen példázza, mert ebben az évben a füredi nyár jószerivel minden nap terhelt volt valamiféle politikai demonstrációval (Teleki László-emléünnep, Ghyczy Kálmán, a képviselőház elnöke füredi látogatása stb.), a bálon azonban az ilyesmi nem volt jellemző, bár kivételként azért felbukkant. Hisz végső soron a Balaton-Füredi Napló tudósítója észlelt neki is tetsző dolgokat: „Férfiaink szépen viselték magukat, köztük volt egy dániai és francia mágnás, egyszer láttam, hogy kis darabig csárdást tánczoltak, a mi nem vált szégyenükre.”

Aki pedig ennél is jobban elnyerte tetszését, az 1861 nyarának egyik legnagyobb füredi „sztárja” (Zichy Manó gróf volt a másik), Lo-Presty Lajos báró, aki számos alkalommal mutatta ki hazafiúi érzelmeit. Ő magyaros öltözködésével szinte egész nyáron tüntetett a fürdővendégek között, cselekedetiről a Balaton-Füredi Napló oly részletességgel számolt be rendszeresen, mint napjaink celebjeinek viselt dolgairól a bulvársajtó.

A báró az Anna-bálon sem engedett a 48-ból, hiszen ő, „ki egész családjával, nevezetesen nejével, született Esterházy Seraphin grófnő asszonysággal, s a fürdő csillagaival, Eugénia és Seraphin b[áró] kisasszonyokkal, úgy Esterházy Sarolta grófnővel már június 16-a óta szerencsélteti és ékesiti a fürdőt s annak összes vendégeit, junius 28-án sötétkék posztóból készült fehérre uriasan és fényesen kizsinorozott pitykés dolmányban és mellényben, bőujju ingben, hosszú rojtós bő gatyában, sarkanytus csizmákban jelent meg perge kalappal nagyjaink közt a sétatéren. [...] Lo-Presty báró úr az egész tánczvigalmat fennebbi öltönyében lejté a legmeghatóbban s oly kellemmel, köztetszéssel végig, hogy mindenki dicséretekkel halmozá el.”

Végül ne hagyjuk említés nélkül, hogy megtörtént a bálkirálynő megválasztása is: „Általában Huszár Etelka […] szende bájos és kellemdus honleányt emelték ki.” Aranyalmát ő még nem kapott: ez a díj csak egy évvel később, 1862-től gazdagította az Anna-bál ceremóniájának repertoárját. Huszár kisasszony elsőségéhez egyébiránt a tudósító rögvest hozzáfűzte, hogy bizonyosan gróf Somssich Riza lett volna a bálkirálynő, ha el nem utazik pár nappal előbb. Szóvá tette még, hogy a díszítéseknél túl sok volt a virág és kevés a fény, de egyebekben Mayer úr, a Nagyvendéglő (1849 után itt volt a bál, nem a Horváth-házban) bérlője csak dicséretet érdemel a rendezésért. Hajnali 5-ig tartott a mulatság, ami a Rákóczi-indulóval zárult.

Fenti néhány példa talán elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet, mennyire megtévesztők tudnak lenni a felszínes és elnagyolt megközelítések egy olyan eseménnyel kapcsolatosan is, amelynek legendája része a Balaton-kultusznak, de tán a nemzeti mitológiának is. Az Anna-bálok története további kutatásokat igényel, hiszen igen érdekes folyamat az, ahogy idényzáró bálból presztízseseménnyé fejlődött.

Végezetül hadd idézzünk meg egy egészen más látásmódot, Écsy Lászlóét konkrétan, aki Füreden volt fürdőigazgató a 19. században több mint fél évszázadig. A derék hivatalnok - akinek a bál munkát jelentett, nem szórakozást - 1851. évi naplójában csupán ennyi áll a jeles eseményről: „Anna-bál mai nap megtartatván, igen jelesen ment végbe — 248 jegy 1 forintra számítván s így a vendéglő 248 forintot vett be a bemeneti díjból.” Azaz: siker, hiszen bevétel, ennyi és nem több. Azt már csak csendben teszem hozzá: az évszám 1851. Két évvel vagyunk a forradalom és szabadságharc leverése után. Az Anna-bálon pedig szól a zene. Vajon sírva-vigadva tüntettek?

előző oldal 2 / 2