Mégsem épül új látogatóközpont Stonehenge mellé
2010. július 8. 10:42
A kormányzati megszorítások áldozata lett Angliában a Stonehenge mellé tervezett nagyszabású látogatóközpont: az évtizedek óta húzódó beruházás elmaradása a szakértők szerint komoly problémákat jelenthet majd a 2012-es olimpia idején.
Korábban
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a kőkori kőkörtől nagyjából 2,5 kilométerre nyugatra, Amesbury közelében felépülő látogatóközpont terveit a Denton Corker Marshall építésziroda készítette (itt meg is tekinthetők). Az English Heritage Stonehenge-projektjének igazgatója, Loraine Knowles szerint az új építmény "beleolvad majd a tájba, és a látogatók így könnyebben ráhangolódhatnak a környékre, mielőtt megérkeznek a kövekhez".
Ezzel egy hosszú vita ért véget: 2000 óta már több terv is készült, hogy a környékről az autóutak mellett az oda nem illő turistafogadó épületet is eltüntessék. A kormányzat azonban 2007-ben leállította a tervezett beruházást, mondván az A344-es út alagútban történő elvezetése nem éri meg a szükséges félmilliárd fontos költséget. A tervek a 2008 decemberében kiírt, majd tavaly májusban tovább szűkített pályázatra születtek meg.
Az új brit kormányzat azonban jegelte az építkezéseket: a döntés komolyan meglepte az örökségvédőket is, és az English Heritage is csalódottságának adott hangot. Szerintük nagyon nagy szükség lett volna a változásokra, különösképp 2012-re, amikor az olimpia miatt az országba érkező turistahad nagy része zarándokolhat el Stonehenge-hez is. John Penrose, illetékes miniszter bár önmaga is elismerte, hogy a döntés csalódottságot okozhat, ám mégis az érintettek türelmét kérte, hiszen szerinte a látogatóközpont költségei egyáltalán nem illenek a világgazdasági válságból kilábaló brit kormányzat büdzséjébe.
Mindez azonban sovány vigasz: a kőkört évente egyre többen keresik fel, és a helyi közlekedési problémák megoldása lassan elodázhatatlanná válik majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap