Konferencián emlékeznek Ortutay Gyulára
2010. március 23. 13:29
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Néprajzi Intézete 2010. március 24-én egykori igazgatója, egyetemi tanára, az ELTE egykori rektora, Ortutay Gyula születésének századik évfordulójára emlékezik.
Korábban
Ortutay Gyula (Szabadka 1910. március 24. – Budapest 1978. március 22.) a magyarországi néprajztudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt. 1946–1956, illetve 1958–1978 között ő töltötte be a Magyar Néprajzi Társaság elnöki tisztét, 1967–1978 között az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának vezetője volt. Nagyrészt tudományszervezői tevékenységének köszönhető az etnográfusképzés és a néprajzi kutatás intézményes kereteinek megteremtése, több néprajzi folyóirat születése és az ötkötetes Magyar néprajzi lexikon kiadása.
Politikusként 1942-től a Kisgazdapártban tevékenykedett, 1945 után pedig a Baloldali Blokkhoz húzó kisgazdaként tölthetett be több vezető művelődéspolitikai funkciót. 1947-1950 között vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1958-tól haláláig az Elnöki Tanács tagja volt. Szoros baráti szálak fűzték Radnóti Miklóshoz. Naplójának közelmúltban kezdődött kiadása nagy érdeklődést keltett a hazai kulturális életben.
Az Alexandra Kiadó a centenárium alkalmából három kötetben jelenteti meg Ortutay Gyula naplóját. A szerző felbecsülhetetlen értékű dokumentumot hagyott e korszak kutatóira, de az érdeklődő olvasó is sokat kap: a korrajz, a kor hírességeinek portréi kiváló olvasmánnyá teszik ezt a tekintélyes terjedelmű könyvsorozatot.
A konferencia részletes programja
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.