Rotterdami Erasmus
2009. július 12. 11:45
Korábban
(1469-1536)
1469. október 27-én született Rotterdami Erasmus németalföldi tudós, humanista, a keresztény egység utolsó "közvetítője", az európai kultúra kiemelkedő alakja. Vélhetőleg törvénytelen gyermek volt, az anyakönyvbe Gerhard Gerhards néven jegyezték be, Erasmus Desiderius nevét ő fabrikálta. Szüleit korán elvesztette, ezután kolostori iskolákban nevelkedett. 1492-ben belépett az általa nyersnek és darabosnak nevezett Ágoston-rendbe. 1493-ban feloldozták szerzetesi fogadalma alól, amikor Cambrai püspökének titkára lett. Itt érezte először, hogy intellektusa szabadon szárnyalhat, ekkor írta Hat könyv a latin nyelv ékességéről című művét, szót emelve a skolasztika nyelvrontása ellen.
1495-től Párizsban teológiát tanult, itt összeállított Közmondás-gyűjteményét később a latin oktatásához használták. Életére angliai látogatása gyakorolt sorsfordító hatást, ekkor kötött barátságot az angol humanistákkal, John Colettel és Morus Tamással. Hatásukra a görög nyelv és az egyházatyák felé fordult, Szent Pált, Origenészt olvasott, Euripidészt fordított. 1504-ben megjelent A keresztény harcos című kézikönyvében kifejtette: a régi szerzők alapján kell értelmezni a Bibliát, e tanítások alapján a napi erkölcsi kérdések közvetlenül oldhatók meg. Főművét, A balgaság dicséretét Morus vendégeként Angliában írta 1509-ben, élesen ostorozva a semmittevő gazdagokat.
Mivel a függetlenségre törekedett, egész életében került minden kötöttséggel járó állást hivatalt, még akkor is, ha búsás javadalmazást kapott volna. 1516-ban adta ki az Újszövetség tudományosan átdolgozott kiadását, rögzítve a máig érvényes ógörög és latin kiejtést, magyarázatai azonban szemben álltak az egyházi felfogással. A Nyájas beszélgetésekben a kiszolgáltatottakat védi és a hatalmasokat támadja; elítéli a fejedelmi pénzrontást, az egyház visszaéléseit, a búcsúcédulát. Hamarosan Baselben telepedett le, itt keresték fel Európa minden részéből érkező tisztelői. Erasmus a becsületesség alapján kívánta elérni a vallási és irodalmi megújulást, bírálta a skolasztikát és az egyház merevségét, s ő tekinthető az egyik utolsó nagy latin stilisztának.
Luther fellépésekor egyetértett az egyházat illető kritikájával, irtózott mindenfajta tanításbeli változtatástól és a reformot az egyház keretei között képzelte el. Nézetkülönbségeik a szabad akarattal kapcsolatos vitájuk során vált nyilvánvalóvá, Luther egészen odáig ment, hogy megkérdőjelezte Erasmus kereszténységét. 1529-ben a "reformált" városnak számított Baselből a katolikus Freiburgba költözött, de ekkor már betegeskedett, testi és lelki fájdalmak gyötörték, végül 1536. július 12-én halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.