Szabadulnának a világörökségi címtől a szerencsiek
2008. december 13. 15:11 MTI
Szerencs önkormányzata úgy határozott, hogy nem kíván a jövőben a világörökségként nyilvántartott Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj területének része lenni - tájékoztatott Rónavölgyi Endréné (MSZP) polgármester pénteken.
Korábban
Tekintettel arra, hogy a világörökségi címmel járó kötöttségek Szerencs városára és lakosaira aránytalanul nagy hátrányt jelentenek, kérik a döntésre jogosult szervektől - a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságától és a Magyar Köztársaság kormányától - Szerencs város közigazgatási területének a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj világörökségi területéből történő kivonását - közölte a polgármester.
A döntéssel a halmozottan hátrányos helyzetű térség fejlődését és a munkahelyteremtést akadályozó túlzott korlátokra kívánják felhívni a figyelmet - tette hozzá. A polgármester emlékeztetett arra, hogy a tokaji borvidék 2002-ben kultúrtáj kategóriában kapta meg a világörökségi címet, a védelmet az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok eredeti formában történő megőrzése indokolta. Az azóta eltelt időszakban a várost elkerülték a befektetők, ipari fejlesztés nem történt, a rendszerváltás után a munkahelyek száma drasztikusan csökkent, új álláshelyek pedig nem létesültek - mutatott rá Rónavölgyi Endréné.
A döntés valójában segélykiáltás, ami a halmozottan hátrányos helyzetű térség fejlődését, a munkahelyteremtést akadályozó túlzott korlátokra hívja fel a figyelmet - tette hozzá. A szerencsi kistérségben 20 százalék feletti a munkanélküliség, az elmúlt másfél év eseményei pedig ráirányították a figyelmet a világörökséggel kapcsolatos szabályozás hiányosságaira - közölte a polgármester. Kiemelte: Borsod-Abaúj-Zemplén megye területrendezési terve Szerencsre és a környező településekre olyan természeti, táji, örökségvédelmi övezeti besorolásokat állapít meg, amelyek jelentősen korlátozzák a térség további fejlesztési lehetőségeit.
Az önkormányzat meggyőződése, hogy a térségben a települések fejlődését nem lehet csak a turizmusra, egyes mezőgazdasági ágazatokra, valamint a táj- illetve ökogazdálkodásra alapozni. Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a lakosság megélhetését ezek az ágazatok önmagukban nem tudják biztosítani, ehhez a természeti környezethez illeszkedő, az emberek egészségét nem veszélyeztető ipar is szükséges. Mindezek miatt az önkormányzat kezdeményezte területének törlését a Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszín pufferzónájából - tette hozzá a polgármester.
Az UNESCO listájára eddig nyolc magyar világörökségi helyszín került fel: Budapest Duna-parti látképe és a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete, Hollókő ófalu és táj környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő tó és a Tokaji történelmi borvidék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap