Fürdőtörténeti kiállítás nyílt Budapesten
2008. november 23. 11:01 MTI
Két gyűjteményt is bemutat a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a Magyar Turizmus Zrt. Vizek Éve programjához kapcsolódva; a Fürdők-fürdőhelyek - Fürdőutazás Európában című kiállítást pénteken nyitották meg a múzeumban.
Korábban
Különleges makettegyüttes adja az egyik tárlat lényegét: Németországból, Ulmból érkezett az elsősorban építészeti szempontból válogatott Balnea nevű, 26 darabból álló makettgyűjtemény. Ezeket a maketteket - 1999 és 2008 között - a Stuttgarti Egyetem építész és várostervező karának diákjai készítették, professzoraik alapos kutatásai nyomán. Van a modellek között főúri fürdő, közfürdő, uszoda, mór és kínai stílusú fürdőház is.
Az izgalmas építészeti modellek mellett Hans-Joachim Heyer és Boris Miklautsch igényes fotói is megtekinthetők. A fürdőkkel foglalkozó kiállítás másik részét már több helyen láthatták az országban, főleg a Balaton környékén élők. Terleczky József balatonfüredi magángyűjtő képeslapok, gyógyvizes poharak, szobrok, reklámtárgyak segítségével idézi fel az Osztrák-Magyar Monarchia korának gyógyfürdőit.
Látványosan egészítik ki a gyűjteményt a Nemzeti Múzeum korabeli divat szerint varrt fürdőruhái, valamint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak a témához illeszkedő tárgyai.
A kiállítás január 25-ig tekinthető meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 15:06
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 12:20
- Hogyan gördítette előre a kerék az emberiség fejlődését 11:21
- Habsburg Ferdinánd nem számított a trónra, végül ő szilárdította meg a Habsburg-ház uralmát 10:42
- 10 építmény, amely a mai napig ámulatba ejti az embereket 09:03
- Szerelem és hatalom árnyékában – Napóleon és Jozefina története tegnap
- Meglepő Klimt-festményt állítottak ki Hollandiában tegnap
- Hány szeretője volt Mussolininek? tegnap