Elárverezték az öngyilkos roham túlélőjének beszámolóját
2008. november 11. 09:56 Maurovich Horvat Lajos
November 7-én a vártnál jóval magasabb áron, 3900 fontért (majdnem 1.3 millió forintért) adták el James Olley közlegény 1879-ben írt beszámolóját a krími háború egyik legvéresebb ütközetéről, a balaklavai csatáról. A Bromfieldben elárverezett háromoldalas kézirat közvetlen közelről mutatja be a brit katonai vezetés tévedése miatt mészárlássá vált brit rohamot.
Korábban
Abban, hogy a brit-francia-török csapatok bevették Szevasztopolt, és végül saját területén legyőzték az orosz hadsereget, döntő szerepe volt a sokkal korszerűbb utánpótlásnak. Az orosz hadvezetés éppen erre akart csapást mérni, amikor parancsot adott a balaklavai kikötő elfoglalására. Az orosz hadseregnek sikerült túljutnia a török állásokon, de a balaklavai völgyből nem tudtak kitörni a brit-francia csapatok ellenállása miatt. Itt került sor arra a könnyűlovas rohamra, amelyben a 16 éves James Olley is részt vett, és később a háború egyik legemlékezetesebb eseményévé vált.
Miután a brit nehézlovasság visszaverte az orosz előrenyomulást, Raglan tábornok a könnyűlovassággal akarta megakadályozni, hogy a visszavonuló oroszok magukkal vigyék a brit állásokból a fegyvereket. A domb másik oldalán állomásozó könnyűlovasság azonban semmit sem látott a történtekből, így Lucan altábornagy, a könnyűlovasok parancsnoka, nem tudott az elvonuló orosz egységekről sem. Lucan a parancsot kézbesítő Nolan kapitánytól kérdezte meg, hogy a tábornok melyik orosz csapatra gondolt, aki tévesen a völgy túloldalán állomásozó hadtestre mutatott. Hogy ezt miért tette, sosem derült ki, mivel a rohamban ő is az életét vesztette. Akárhogyis, Lucannak fel kellett volna, hogy tűnjön a megfelelő fedezet hiánya, ami teljesen ellentmondott a kor hadászati szokásainak.
Mindezt jól látta a pár métere álló Olley is, aki néhány perccel később elindult a többi lovassal. A 673 ember könnyű célpontjává vált az orosz tüzérségnek, amely eleinte azt hitte, hogy az angolok részegek, és azért lendültek támadásba. James Olley a kéziratban leírja, hogyan jutott el az orosz állásokig, ahol előszőr karddal a koponyáját vágták be, majd pedig kilőtték a bal szemét. A britek bevették az állásokat, de a távolabb állomásozó orosz tüzérség visszavonulásra kényszerítette őket. A lovasság hatalmas veszteségeket szenvedett: 156-an haltak meg, és James Olley-val együtt 122-en sebesültek meg vagy estek fogságba. A véres események híre hamarosan eljutott Alfred Tennyson költőhöz (a későbbi lordhoz), aki a The Charge of the Light Brigade című versében állított emléket az egyszerre hősies és tragikus rohamnak. Az eseményekről később több film is készült.
James Olley túlélte a háborút, de Angliába visszatérve eleinte nem kapott túl sok megbecsülést. Koldulásból élt Norfolk utcáin, egészen addig, amíg megmentője – egy helyi bíró, H. M. Robinson – felfigyelt a nyakában lógó táblára, és később egy cikkben kérte a közvéleményt a hős megsegítésére. Ezt követően támogatást kapott, és lovasedzőként dolgozott. 82 évesen, 1920-ban halt meg a roham utolsó túlélőjeként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.