Sudár Balázs

Szigetvár ostromának török krónikásai

Szigetvár mind a magyar, mind a török közgondolkodásban kiemelt jelentőségre tett szert. Számunkra a végsőkig való kitartás, a közösségért való áldozathozatal szimbóluma, a törökök szemében pedig a legnagyobb oszmán szultán halálának, egyben utolsó győzelmének a színhelye: a nagy hódító igencsak sikeres élete után halálával is példát mutatott, hadjáraton távozott az élők sorából. Egy harcos nép, egy katonai elit szempontjából méltó befejezés ez, és intő jel az utódoknak: így kell helyesen élni. Nem csoda hát, ha a szigetvári hadjáratról számos történeti mű részletesen megemlékezik, sőt kimondottan e hadjárat eseményeinek szentelt munkák is születtek.

Az oszmán történetírás éppen a XVI. század vége felé komoly változásokon ment át. A korábbi időszakra a gyönyörűen – gyakran versben – megfogalmazott, az oszmán irodalom minden eszközét, a szavakkal való bűvészkedés összes csínját-bínját felhasználó, zengzetes krónikák voltak a jellemzőek, amelyek persze ideológiailag némi prekoncepciótól sem voltak mentesek: alapvető feladatuk a hitharcok magasztalása, a hősök példává emelése volt. E kettőnek – a formának és az ideológiának – azután gyakran éppen a tartalom esett áldozatul: az események valós lefolyása, az összefüggések felfejtése, az oknyomozás nem tartozott az elsődleges írói módszerek közé. Éppen ellenkezőleg: a minél erősebb szimbolikus tartalom elérése érdekében a szerzők akár kisebb csúsztatásoktól sem riadtak vissza. Ezeket az összefoglaló néven gazavatnáméknak, a hitharcok történeteinek nevezett munkákat gyakran magasan képzett értelmiségiek alkották.

A másik, egyre erősödő irányzatot sokkal egyszerűbb nyelvi megformálás és az eseményekre koncentráló szemléletmód jellemezte. E munkák is azonban elsősorban leíró jellegűek: az eseményeknek számos apró részletét rögzítik, a mögöttük feszülő mozgatórugókról viszont gyakorta hallgatnak. Sok esetben a birodalom adathegyekkel dolgozó bürokratái készítették őket, és gyakran valóban mindenféle írói koncepciót – sőt igényt – nélkülöző „adatmentésnek” tűnnek.

„Futott Zrínyi, mint egy nagy disznó”

A szigetvári hadjáratról szóló munkák közül jó néhánynak a szerzője vagy maga is részt vett a hadműveletekben, vagy fontos belső információkhoz juthatott hozzá. A „nyersanyag” tehát rendelkezésre állt, a kérdés az, hogy ki mit kezdett vele. A teljességgel ismeretlen életrajzú Meráhí például valószínűleg nem sokkal az események után alkotta meg verses elbeszélését (a műfajt törökül mesznevinek nevezik), amelyet Szokollu Mehmed pasa nagyvezírnek ajánlott. (Hogy ő maga részt vehetett-e az eseményekben, nem tudjuk.) A mű a gazavatnámék tipikus példája: megfogalmazása nagyon komoly műveltségre vall, de az információkat visszafogottan csepegteti.

A teljes cikk a 2016 NYáR számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma