Súlyos hibákat követtek el a csernobili atomkatasztrófa során
2022. november 25. 13:20 Múlt-kor
1986. április 26-án hajnalban még kevesen tudhatták, hogy az emberi hibák sorozatából álló láncreakció a történelem legsúlyosabb atomkatasztrófáját idézi elő, amely emberek millióinak (köztük a jövőben születendők) egészségére lesz negatív hatással. Az emberiség korábban nem találta magát szemben olyan környezetszennyezéssel, amely több tízezer éven át fennmarad, és veszélyt jelent az élővilágra, semlegesíteni pedig nem áll módjában.
Korábban
Amikor az ukrajnai Pripjaty város mellett található Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű 4-es számú reaktorában egy félresikerült, hanyagul levezényelt biztonsági teszt során gőzrobbanás történt, hatalmas mennyiségű radioaktív anyag jutott a levegőbe.
Ezt a szél nem csupán Ukrajna, Belarusz és Oroszország területére, de Európa nyugati és északi tájaira, sőt még Észak-Amerika keleti felére is elvitte.
A katasztrófa következményeit súlyosbította a kezdeti hivatalos tagadás és titkolózás, illetve az ezekből kifolyólag mintegy 36 órás késéssel elkezdett mentő- és semlegesítő akció.
A kivezényelt hivatásos és önkéntes katasztrófaelhárítók gyakran mindenfajta védőfelszerelés nélkül dolgoztak, tudtuk nélkül az életüket áldozva az emberiség és a környezet megmentéséért.
Miután az atomerőmű környezetéből mintegy 200 000 embert evakuáltak, egy 30 kilométer sugarú veszélyzónát jelöltek ki, amelyet emberi lakhatásra alkalmatlanná nyilvánítottak.
A 4-es reaktor fölé előbb egy sebtében összeállított, betonból készült „szarkofágot”, majd a 2010-es években egy jóval nagyobb szigetelőelemet építettek azzal a céllal, hogy kordában tartsák a sugárzást, amely még több mint 20 000 éven át fog veszélyt jelenteni minden élőlényre.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. őszi különszámában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap