Simon Böske, az első európai szépségkirálynő
2014. december 15. 15:42 Múlt-kor
Hatalmas eredményt ért el a hétvégén Kulcsár Edina, aki a Miss World 2014 londoni döntőjében Miss Dél-Afrika után a második lett, megelőzve az amerikai szépségkirálynőt. Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első szépségkirálynője Simon Böske volt, egy keszthelyi lány, akiről 2010-ben halálának negyvenedik évfordulója alkalmából könyv jelent, s akinek életét a Múlt-kor történelmi magazin nyári számában elsőként mutattuk be.
Korábban
Böske - akit Erzsébetként anyakönyveztek - 1929. januárjában nyerte el 218 jelentkező közül az akkor először megrendezett szépségversenyen a Miss Hungária címet, alig egy hónappal később Párizsban pedig a Miss Európa díjat is kiérdemelte - mutattuk be a Múlt-kor magazin nyári számában.
Életének későbbi szakaszáról, sőt halálának időpontjáról azonban alig vannak pontos adatok, ezeket is próbálta tisztáznia a Nők a Balatonért Egyesület és a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár az egykori szépségkirálynőről készült, A Golgota virága című, többnyire fikciós elemekre épülő, Menyhei Réka által 2010-ben írt könyv bemutatójához kapcsolódva. Simon Sándor keszthelyi járási tiszti főorvos leányának "szépségipari" pályafutása 1925-ben kezdődött. Akkor, 15 évesen választották meg a Keszthelyi Korzó Szépévé, majd nem sokkal később a Siófokon megrendezett Balaton Tündére címet is elnyerte.
1929. január 6-án Budapesten, a Színházi Élet című lap Erzsébet körúti szerkesztőségében rendezték meg az első magyarországi szépségversenyt a párizsi Le Journal című lap kezdeményezésére. A Színházi Élet hasábjain még Márai Sándor is méltatta a verseny ifjú győztesét. A fiatal hajadon alig egy hónappal később, február 8-án már 16 nemzet lányai közt, a párizsi Miss Europa versenyen képviselte Magyarországot. A cím elnyerésével Simon Böske a két világháború közötti, a trianoni békediktátum által sújtott Magyarországnak is egyfajta elégtételt szolgáltatott. Miss Europaként fogadta a francia köztársasági elnök, a monacói herceg, számos diplomata és híresség, kirándulást tett a francia tengerparton, európai és amerikai filmajánlatot kapott.
Úgy tervezték, hogy Böske Miss Europaként részt vesz az Egyesült Államokban megrendezendő Miss Universe versenyen is, de erre mégsem került sor. A Fox stúdió mindazonáltal bemutatta az öreg kontinens legszebbnek ítélt lányát.
Miss Europa a verseny után egy hónappal tért haza Franciaországból, és a Keleti pályaudvaron - mint az MTI hírarchívumában ma is olvasható akkori beszámolóból tudni lehet - "ezrekre menő tömeg" üdvözölte. Simon Böskére azonban nem mindenki volt büszke, a nyiladozó szélsőséges eszmék okán - a korabeli lapok tudósítása szerint - "füttyökkel és inzultusokkal fogadta a nacionalista diákság".
Böske nem élt a felkínált filmes és egyéb lehetőségekkel. Hamarosan férjhez ment Brammer Pál budapesti textil-nagykereskedőhöz és posztógyároshoz, ám a házasság nem volt tartós. A válást követően Jób Dánielhez, a Vígszínház művészeti igazgatójához ment feleségül.
Unokaöccse, Simon Tibor tájékoztatása szerint Böske a fővárosban vészelte át a háborút, de egészsége nagyon megromlott. A fokozatosan mind súlyosabbá váló agysorvadás miatt egyre kevésbé tudott mozogni, később pedig a beszéd is nehezére esett; 1970-ben, 61 éves korában érte utól a halál. Férje, Jób Dániel 1955-ben hunyt el.
Arra is az unokaöccs világított rá, hogy mi is történt az európai szépségverseny után, miért nem folytatódott a szépen indult és kecsegtető lehetőségekkel járó karrier. Simon Böske már Párizsban kényszerűen tapasztalta, hogy kihasználják: luxuskörülmények között lakott, gyönyörű ruhákkal halmozták el, ám hazautazása előtt kifizettették vele a szállodai költségeket. Hazatérte után viszont az egyre erősödő zsidóellenesség megnyilvánulásait volt kénytelen elviselni, így rövidesen, a személyét ért gyakori nyílt támadások miatt teljesen visszavonult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára 18:11
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill 16:05
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway 15:06
- Hét híres tűzeset a történelemből 14:05
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 11:20
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap