Negyven év után jutott Alice Cooper eszébe, hogy egy Warhol-kép fekszik a raktárában

2017. július 26. 11:48 MTI

Alice Cooper amerikai rockénekesnek több mint negyven év után jutott eszébe, hogy annak idején ajándékba kapott egy vélhetően dollármilliókat érő Andy Warhol-képet, amely egy rakás turnékellék között vészelte át az elmúlt évtizedeket.

Andy Warhol festménye

A Little Electric Chair című, villamosszéket ábrázoló vörös selyemszitanyomatot, amely Warhol Death and Disaster című sorozatának része, felgöngyölve és egy képtartó hengerbe téve találták meg egy raktárban az 1970-es évekből származó színpadi kellékekkel együtt. Warhol egy hasonló alkotása 10,5 millió dollárért (2,7 milliárd forint) kelt 2014-ben a Christie's egy New York-i aukcióján.

Cooper és Warhol az 1970-es években találkozott és kötött barátságot. Cooper, valódi nevén Vincent Furnier, ekkor költözött New Yorkba akkori barátnőjével, a néhai Cindy Langgel. A párt a híres Studio 54-ben mutatták be Warholnak - írta a BBC News.

„Akkoriban minden a rock 'n' rollról szólt, semelyikünk nem figyelt semmire. A kábítószer és az ivászat kavargó örvénye volt az az időszak” - mondta Shep Gordon, aki immár több mint negyven éve Cooper menedzsere.

Andy Warhol

Lang, aki Warhol Interview című magazinjának a borítóján is szerepelt, később megkérte Gordont, hogy vásárolja meg az ő nevében a Warhol-képet nagyjából 2500 dollárért. Lang születésnapi ajándéknak szánta az alkotást Coopernek.

„Alice azt mondja, hogy emlékszik egy párbeszédre Warhollal a képről. Úgy véli, hogy a beszélgetés valóban megtörtént, de nem merne a Bibliára megesküdni” - mondta Gordon. Miután részleteiben sikerült visszaidéznie a néhai pop-art művésszel folytatott beszélgetést, Cooper gyanítani kezdte, hogy valami igen értékes tárgy van a tulajdonában, ezért megpróbált minél többet felidézni abból az időszakból.

Végül aztán a zenész édesanyja segített megfejteni, hogy hol lehet a kortárs műalkotás. „Beszéltünk Alice anyukájával, aki azt mondta, hogy szerinte még mindig raktárban lehet az alkotás” - idézte fel Gordon, hozzátéve, hogy nagyjából hat hónapba telt, mire átfésülték a raktárt, ahol egyebek között egy villamosszék-utánzatot is találtak.

Alice Cooper

Gordon szerint az 1970-es évek elején nem tulajdonítottak különösebben nagy értéket a műnek. „Andy Warhol akkor még nem az az Andy Warhol volt” - jegyezte meg a menedzser.

A kép eredetiségét a Warhol-szakértő Richard Polsky is megerősítette. „Látni kellett volna Alice arcát, amikor Richard Polsky elküldte, hogy mennyi a kép becsült értéke. Leesett az álla és rám nézve azt mondta: Most szórakozol? És ez az én tulajdonomban van!”.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Andy WarholAlice Cooper
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma