2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint 2 milliárd forintnyi összegért is elkelhet Andy Warhol „szelfije”

2017. június 15. 10:45 MTI

Akár hétmillió fontért (2,4 milliárd forintért) is elkelhet egy június végi londoni árverésen Andy Warhol 1963-ban készült önarcképe, amelyet egy fotó alapján alkotott a művész. Az Instagram és egyéb közösségi médiás felületek korában, többek között a szelfiknek köszönhetően beigazolódni látszik Warhol híres-hírhedt jóslata: "A jövőben mindenki híres lesz 15 percre."

Warhol tulajdonképpen a szelfikultúra úttörője volt már fél évszázaddal ezelőtt. A nyomatot egy fotó felhasználásával készítette, amely egy New York-i áruház fotófülkéjében készült róla.

A The Guardian brit napilap szerint a nyolcvanas évektől egy magángyűjteményben őrzött műre június 28-án a Sotheby's londoni árverésén lehet licitálni. Az aukciósház szóvivője hangsúlyozta: a művész szelfi-sorozatának első darabja most lett igazán releváns a kortárs kultúrában.

Andy Warhol Self-Portrait (Önarckép) című 1963-64-ből származó alkotását a londoni kortárs művészeti árverésén kínálják eladásra. Az előzetes becslés szerint akár hétmillió fontot is érhet egy gyűjtőnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár