Mivel ettek a magyar főúri udvarokban?
2015. március 6. 08:43 Benda Borbála
Használtak szalvétát is „civilizálódó” őseink?
A válasz egyértelmű igen, de még nem így nevezték, hanem asztalkeszkenőnek. A leltárakban igen nagy számban írtak össze asztalkeszkenőket, ami egyértelművé teszi, hogy az asztalnál ülők mindegyikének terítettek ilyet.
Esterházy István olasz pohárnoka 1641-ben többek között 45 darab „közönséges asztal keszkenőre” felügyelt, Szécsi Borbála pedig 1629-ben 142 darab „tányér keszkenyűcskét” kapott hozományként. Ezek rendszeres használatát támasztják alá olyan források, mint a Nádasdy Tamás pozsonyi tartózkodása idején keletkezett számadások. Eszerint 1554. március 14-én 18, hat nappal később 28, négy napra rá pedig 36 apró asztalkeszkenőt mosattak ki szolgái, mivel a városban nem volt saját mosóházuk.
Ezeket az asztalkeszkenőket a főrangú hölgyek udvartartásuk tagjaival készítették el. Ostrosics Borbála ingóságairól készült leltárban azt is feljegyezték, hogy a négy végben lévő száz asztalkeszkenőt saját udvarának fonólányaival fonatta. Mivel más főúri udvarokban is éltek fonólányok az udvarokban, feltehetőleg máshol is így készültek.
A kora újkori főúri udvarok étkezési sajátosságairól részletesebben a szerző nemrégiben megjelent doktori disszertációjában olvashatnak a téma iránt érdeklődök. Benda Borbála: Étkezési szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban. (Archivum Comitatus Castriferrei. 6) Szombathely, 2014.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap