Misszionáriusnak készült, kutatóként jutott el Új-Guineába Bíró Lajos
2023. november 7. 15:05 Múlt-kor
Bíró Lajos egy asztalosmester hatodik gyermekéből lett a trópusok kutatója. Expedíciója során 2400 új állatfajt gyűjtött, közel 250 faj és tizenhét állatnem őrzi nevét. A pápuák varázslónak hitték a mocsárban kutakodó európait, akit a Nobel-díjas Robert Koch gyógyított ki a maláriából. A trópusok magyar felfedezője 128 éve, 1895. november 7-én indult el hatéves dél-ázsiai gyűjtőexpedíciójára.
Korábban
A felkészülés évei
Bíró Lajos elemi iskolai tanítójának, a zilahi kollégiumban töltött éveinek és egy természetbúvár református papnak köszönhette természettudományos érdeklődését. Eredetileg orvosnak vagy mérnöknek készült, de családját támogatnia kellett, ezért a teológiai tanulmányokat választotta. Titkon már ekkor bízott abban, hogy misszionáriusként eljuthat majd a trópusokra.
Debrecenben megerősödött benne elhatározása, ekkor már biztosan tudta, hogy „utazó természetvizsgáló” akar lenni. Budapestre költözve tanulmányait abbahagyta, nevelői és tanítói állást vállalt, rovarkutatókkal ismerkedett meg, és megjelentek első tudományos publikációi is.
A nagy utazás előtt ismereteinek gyarapításán túl maga is hozzájárult Magyarország természetrajzának feltárásához. Megírta Kecskemét állattani monográfiáját, rovartani kutatásokat végzett a Tátrában és Erdélyben. Útja visszakanyarodott az egyetemre is, de ezúttal a bölcsészkarra. Nagy elszántsággal és szorgalommal gyűjtött, publikált, nyelvet tanult és tanulmányozta a preparálási módszereket.
Mint sok más kezdeményezést, az ő tervét is a millenniumi ünnepségekre való felkészülés lendítette előre. Az ország faunáját bemutató kiadvány előkészítési munkálatai közben felmerült, hogy Bírót bízzák meg a „távoli egzotikus tájak természeti újdonságainak megismertetésével”. Közben a tudós körök az Új-Guineában elhunyt Fenichel Sámuel természetrajzi és néprajzi gyűjtő munkájának folytatását sürgették. A pozíció elnyerésére Bíró Herman Ottót is támogatói között tudhatta.
Mivel nem volt a múzeum alkalmazottja, így saját kutatójukként nem küldhették expedícióra. Ezt végül azzal hidalták át, hogy 60 ezer darabos gyűjteményét megvették tőle, ezzel meglett az induláshoz szükséges összeg, továbbá szerződést kötöttek vele, hogy az Új-Guineában gyűjtött rovarokat és tárgyakat is megvásárolják. Indulása előtt a múzeum munkatársai felkészítették az etnográfiai gyűjtésre és megismerkedett a fotózás művészetével is.
Bíró 1895. november 7-én hagyta el Budapestet és a következő év január elsején szállt partra Német Új-Guineában. A terület 1884-ben lett német birtok, amelyet az Új-Guinea Társaság vett bérbe a kormánytól. A társaság tagjai dohányültetvényeket hoztak létre maláj és kínai munkásokkal. Bíró érkezésekor a kedvezőtlen éghajlat és terepviszonyok miatt az európai telepesek a parton elszórva éltek, és sokan hunytak el a pusztító maláriában.
A magyar gyűjtő többnyire európaiak által érintetlen területeken járt, ismeretlen kultúrákat fedezett fel, természetrajzi és etnográfiai szempontból is unikális leírásokat készített és tárgyakat gyűjtött. Elkészült kötetei kedvező visszhangra leltek nemzetközi tudományos körökben. Nagyon jó kritikákat kapott, azt írták róla, páratlan gyűjteményével a múzeumot európai hírűvé emelte.
A trópusokat megjárt gyűjtő portréja
Mivel sok olyan helyen járt, ahol sosem láttak még előtte fehér embert, varázslónak tartották, és több helyi felesége is volt. Egyikükkel egy pápua faluban lakott, így az őslakosokkal közeli viszonyt sikerült kialakítania, a gyarmatosítókkal való vitás ügyeik elrendezésében is segített.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.