„Minden ellenállást kíméletlenül le kell törni” – így zajlott Magyarország német megszállása
2019. március 19. 11:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Az új kormány
Hitlerék eredetileg a szélsőjobboldalivá lett ex-kormányfőt, Imrédy Bélát akarták miniszterelnöknek, akinek éppen azért kellett lemondania 1939-ben, mert fény derült dédapja zsidó voltára. Horthy jó taktikusként éppen ezt hozta fel ellenérvként, amire a birodalom „teljhatalmú megbízottja”, Veesenmayer nem tudott mit mondani. Horthy Ruszkay Jenő altábornagy kinevezésére sem volt hajlandó, de választása, a volt berlini nagykövet, Sztójay Döme személyében még megnyugtatta Veesenmayert. A történettudományban használatos mondás szerint a volt hírszerzőtiszt Sztójay azelőtt inkább volt „Németország magyar nagykövete” Berlinben, mint fordítva.
Imrédy pártján (Magyar Megújulás Pártja) kívül a parlamenten kívüli Magyar Nemzeti Szocialista Párt is kapott két miniszteri széket, de Szálasié ekkor még nem. Veesenmayer alá került az összes német polgári szervezet; a magyar szervekre német gazdasági megbízottak települtek rá és létrehozták a Deutsche Industriekommission in Ungarn szervezetet, amelynek feladata a gazdasági-hadiipari és pénzügyi irányítás volt.
A március 22-én kinevezett Sztójay ellentmondás nélkül teljesítette a német kéréseket. A főispánok és a polgármesterek több mint kérharmadát lecserélték, de németekkel együttműködő vezetők kerültek a Nemzeti Bank, a Rádió és egyéb fontos intézmények élére, így a minisztrériumokba is. Adolf Eichmann vezetésével munkába lépett a Judenkommando és előkészítették a zsidók deportálását is. A német haderő megszállta a stratégiai fontosságú helyeket: repülőtereket, hidakat, közlekedési csomópontokat. A magyar hadsereg élére német főtisztet neveztek ki, illetve német összekötő tisztek kerültek minden magyar egységhez.
Történt mindez úgy, hogy a megszállás során a magyar katonaság mindvégig számbeli túlerőben volt: nyárra a fokozatos német csapatkivonások eredményeképp a megszálló erők kevesebb mint 50 ezret számláltak. A Gestapo addigra már berendezkedett az Astoria Szállóban és letartóztatott többek között kilenc felsőházi tagot és tizenhárom képviselőt. Már a bevonulás napján megkezdte a rendőrfőkapitányság épületébe is befészkelt német tikosrendőrség a baloldali és angolbarát újságírók, gazdasági vezetők és a már említett mentelmi joggal rendelkező honatyák letartóztatását. A tavasz folyamán majdnem 3000 személyt vettek őrizetbe, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endrét, míg Kállay a török nagykövetségen lelt menedékre, de Bethen István exkormányfő is bujkálni kényszerült. A Gestapo önálló akciói jelezték: az ország elvesztette szuverenitását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap