Mennyi volt az amerikai elnökök fizetése és mire költötték?
2016. szeptember 8. 12:59
Az Egyesült Államok első embere ugyanúgy kap kompenzációt munkájáért, mint bármely szakma képviselője. 2001-ben a „szerény” fizetést felemelték évi 400 ezer dollárra (mai árfolyamon: 110 millió forint), amely tartalmazza az 50 ezer dolláros elnöki protokolláris költségeket is. Ezenkívül nem kell aggódniuk a nyugdíjbefizetésük vagy az orvosi számlák miatt sem, továbbá életük végéig szóló titkosszolgálati védelmet is kapnak. Úgy vélnénk, hogy a mindenkori amerikai elnököknek sohasem jelentett gondot a megélhetés, ám olykor a vagyonokkal felérő fizetés sem volt elég.
Korábban
A nagyvonalú John F. Kennedy
Amikor 1961-ben a Kennedy-család legszélesebb mosolyú tagja beköltözött a Fehér Házba, egyáltalán nem kellett aggódnia a kenyér ára miatt. A família összvagyonát egymilliárd dollár körülire becsülték, így érthető, hogy az évi 100 ezer dolláros fizetésre (valamint az 50 ezer dollárnyi kiadásra félretett összegre) nem feltétlenül volt szüksége Kennedynek, aki az egészet eladományozta jótékonysági szervezeteknek. A korabeli híradások szerint 1961-ben hat szervezet részesült belőle, úgy mint az amerikai cserkészszövetség, a hátrányos helyzetű fiatalok egyetemi tanulmányait támogató United Negro College Fund, valamint egy kubai családokat segítő társaság. JFK már elnöksége előtt is híres volt adományairól, 14 éves kongresszusi tevékenysége során sem tartotta meg magának a juttatásokat. Becslések szerint politikai karrierje során több mint félmillió dollárt osztogatott el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap