Még megmenthetők Palmüra romvárosának maradványai
2017. július 4. 13:15 MTI
A háborús pusztítással súlyosan megrongált palmürai régészeti helyszín szinte teljesen helyreállítható egy olasz régész szerint. Az elismert nemzetközi szaktekintély, Paolo Matthiae úgy vélekedett, hogy a romok legnagyobb részét hagyományos módszerekkel restaurálni lehet.
Korábban
Az archeológus az Aquileiában, a Nemzeti Archeológiai Múzeumban július 2-án megnyílt I Volti di Palmira (Pamüra arcai) című kiállítás bemutatásán beszélt arról, hogy a szíriai hatóságok megkezdték a palmürai romok körültekintő felmérését, és egy előzetes elemzés azt mutatta, hogy a kőtömbök többségét helyre lehet állítani.
Az ősi romváros állapotának első felmérésével egy francia céget bíztak meg, de az olasz műemlékvédelmi intézetben már restauráltak két megsérült szobrot, amelyeket a Colosseumban megrendezett kiállítás után visszaadnak Szíriának.
„A palmürai régészeti helyszín legnagyobb része romokból áll, ennek csupán 20-30 százaléka szenvedett súlyos károsodást a háború miatt. Sajnos a helyszínnek éppen azok a fontos részei, mint Bél temploma” – mondta a régész. Becslése szerint a romváros 98 százalékát restaurálni lehet a hagyományos és fejlett technológiai módszerekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap