Kukkantson a magyar történelem mélyére
2015. október 8. 17:27
A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri székháza évente egy alkalommal érdekes rendezvénynek ad helyszínt. Az épület, amely egyediségével vonzza a látogatók tekintetét, ezen az estén kinyitja kapuit, és éjfélig fogadja a látogatókat, akik nem csupán az impozáns épületbelsővel, de a levéltári munka érdekességeivel is megismerkedhetnek. A Levéltári Éjszaka ebben az évben annak a gondolatnak a jegyében valósul meg, hogy bemutassák az ország legrégebbi és legjelentősebb dokumentumait őrző intézmény létrejöttét, s a látogatók számára felidézzék a századforduló és a két világháború közötti időszak hangulatát, a levéltár sajátos atmoszféráját.
Korábban
Az épület története mellett a levéltári szakmát meghatározó személyek munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Pauler Gyula (1841–1903) főlevéltárnok elképzelései és a nemzetközi tapasztalatok alapján, Pecz Samu (1854–1922) építész, francia mintára egy neoromán stílusú épületet tervezett az Országos Levéltár új székhelyének. Pecz nevéhez számos budapesti középület (pl. a Fasori Evangélikus Gimnázium, az I. számú Vásárcsarnok, közkeletű nevén Nagycsarnok) megalkotása fűződik. A Bécsi kapu téri palota a maga idejében az ország egyetlen, eredetileg is levéltári célokra szánt, a modern kor kívánalmainak megfelelően készült épülete volt. A belsőépítészi munkák és üvegablakok Róth Miksa (1865–1944) nevezetes műhelyéből kerültek ki. Születésének 150. évfordulójára külön kiállítás is megemlékezik róla a levéltár új kiállítótermében ahol a közelmúltban fellelt újabb üvegablak tervek is megtekinthetők.
A palota az I. világháború után Klebelsberg Kuno gróf (1875–1932) kultuszminisztersége idején nyerte el végleges formáját. A nagy formátumú művelődéspolitikus a kultúrának kiemelt szerepet szánva pénzt és fáradságot nem kímélve törekedett elősegíteni az Országos Levéltár építkezésének befejezését, a levéltárat díszítő szekkók elkészítését, amely Dudits Andor (1866–1944) festőművész munkája. A faliképek a magyar történelem sorsfordító eseményeit ábrázolják. Klebelsberg a 1920-as trianoni szerződés következtében szétdarabolt országot a magyarság történelmi és keresztény múltjára alapozva a kultúra, a tudomány eszközeivel kívánta felemelni. A levéltár Csánki Dezső (1857–1933) főigazgatósága alatt, 1923-tól költözhetett be a palotájába, de az épület teljes egészében csak 1936-ban került a levéltár birtokába.
A Levéltári éjszaka 2015-ben is többféle programot ígér. A fenti témában előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, de Vida Péter, a Thália Színház színészének zenés műsora, a gyermekeknek szóló kézműves foglalkozások és történelmi játszóház, a nagyközönség előtt egyébként zárt raktárak megnyitása és különleges iratok bemutatása, valamint Újváry Gábor és Vertal Beatrix Kultúra nélkül nincs Magyarország című könyvének bemutatója is része a programnak. A Bécsi kapu téri rendezvények mellett a levéltár óbudai épületében családtörténettel, családfakutatással foglalkozó előadások, kerekasztal-beszélgetés zajlik, valamint a Magyar ipar 200 éve című kiállítás várja az érdeklődőket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Magyar propagandisták Bolíviában
- Német segítséggel jutott hatalomra Vlagyimir Iljics Lenin
- A mesterlövész vetett véget a túszejtésnek
- Nem volt problémamentes a Dorogi hanglemezgyár működése
- Politikai kérdés is volt Budapest mielőbbi helyreállítása a forradalom után
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora
- Koncepciós per keretében, teljesen irreális vádak alapján ítélték el Mindszenty Józsefet
- Számos nehézséggel járt a mezőgazdaság szocialista átszervezése
- Lezárták az országot és a telefonvonalakat is elvágták a lengyel szükségállapot alatt
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez 16:09
- Számos összefüggő hiba okozta az Apollo-1 legénységének tragédiáját 14:20
- Fegyverekkel eltemetett női leletet azonosítottak a szegedi egyetem kutatói 12:20
- 10 érdekesség a bálnavadászatról 09:57
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon 08:20
- Forradalmárokból és bűnözőkből sem volt hiány Ausztrália gyarmatosítói között tegnap
- Változatos szerepeiben tündökölt eleganciájával Mensáros László tegnap
- A karlócai békével kezdődött az Oszmán Birodalom hanyatlása tegnap