Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről
2018. július 3. 17:38 Múlt-kor
Korábban
A szüntelen szovjet ellentámadások kifárasztották a Wehrmachtot
Gyakran előforduló állítás, hogy az 1941. decemberi Moszkvánál elszenvedett német vereség egyik fő oka a csapataik rossz állapota. Annyi tény, hogy 1941. november végére a Wehrmacht árnyéka volt csupán öt hónappal korábbi önmagának. A veszteségek mind a szárazföldi haderő, mind a Luftwaffe állományát eredeti feltöltöttségük 30-40%-ára vagy még annál is kevesebbre csökkentették, a frontvonalbeli csapatokat pedig kimerítette az öt hónapja tartó szüntelen harc.
A Vörös Hadsereg azonban még ennél is rosszabb állapotban volt. Hadseregei darabokban voltak, miután hatalmas veszteségeket szenvedtek el az 1941 októberében Vjazmánál és Brjanszknál történt dupla bekerítésben. Hadosztályai néhány ezer főre csökkentek, többnyire alig képzett újoncokra, és mindenfajta felszerelésből hiány volt. Míg a németek képesek voltak növelni páncélos jelenlétüket a keleti fronton 1941 szeptembere és decembere között, a szovjet páncélos erők ez alatt az idő alatt megfeleződtek. Ezzel elérkeztünk a következő tévhithez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap