Ijesztő fotók a fogászat korai történetéből
2017. április 25. 11:04
A fogorvoslás története egészen az őskorig visszanyúlik, hiszen már eleink is megpróbálták megszüntetni a fogaikból előtörő fájdalmat. E cél elérésének leghatékonyabb módja a foghúzás volt, amelynek hagyományai több tízezer évre nyúlnak vissza. Bármennyire is fejlődött az orvostudomány a századfordulós fényképeken is látható módon még mindig a jól bevált módszerhez folyamodtak.
Korábban
Az egyik legrégebbi fogtömésre 13-14 ezer évvel ezelőtti jégkorszakból vannak ismert leleteink, ekkor a fog fájós részét éles kődarabkákkal távolították el, és kátránnyal tömték be az üreget. Az ókorban széles körben elterjedt volt az a nézet, hogy a fogak a bennük rejtőző férgek miatt fájnak, amelyeket többek között békanyállal és szegekkel próbálták eltávolítani.
A világon elsőként az etruszkok végeztek komoly fogászati tevékenységet. Fogaikat aranypánttal vagy huzallal fogták, és az első hidak is az itáliai népcsoporthoz köthetők. A foghúzás a középkorban elsősorban a borbélyok feladata maradt, akik gyakran vásárokon felállított pódiumon végeztek – a sterilitás hiánya miatt rendkívül veszélyes – fogászati beavatkozásokat. A modern fogászat atyjának a XIV. Lajos uralkodása idején született Pierre Fauchard-t tartják, aki már fogtöméssel és a gyökérkezelés egy korai formájával is próbálkozott. Az első, hivatalosnak nevezhető fogorvosok a 18. század végén jelentek meg, ám az orvosi végzettséget csupán egy évszázaddal később szerezhették meg.
Ma már számos modern találmány, érzéstelenítő, fertőtlenítő, szakértelem, stb. könnyíti meg a fogorvosok munkáját, ennek ellenére még mindig ódzkodva lépjük át a rendelő ajtaját. Pedig mennyire boldogok lehetünk, hogy nem 100-120 évvel ezelőtt fájdult meg a fogunk, mert akkor könnyen egy vércsíkokkal tarkított kötényű, csipesszel és kis késsel felénk közelítő alak mellett találhattuk volna magunkat, aki olykor mindenféle érzéstelenítés nélkül végezte a munkáját. (Bár Horace Wells 1844-ben rájött, hogy a nevetőgázt érzéstelenítésre is lehet használni, még évtizedekig nem terjedt el a fogászok körében, akik a páciensek pokoli fájdalmát látva olykor órákon át nem tudták folytatni munkájukat.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap