2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fogszuvasodástól szenvedett a Montrealban őrzött egyiptomi múmia

2012. október 16. 08:58

Közel 2100 évvel ezelőtt egy egyiptomi férfi sinus fertőzésbe halhatott bele, amit fogszuvasodás és egyéb szájüregi betegségek okozhattak - állítják a kutatók a múmia fogászati vizsgálatát követően. A mumifikált testről nemrég elkészült CT felvételt elemezve a kutatók megpróbálták rekonstruálni az elhunyt utolsó napjait.

Mint az a vizsgálatból kiderült, az ismeretlen nevű, a 20-as, 30-as éveiben elhunyt férfi fogainak borzalmas alakja volt. Szájüregét számos tályog borította, amiből azt a következtetést vonták le a szakértők, hogy sinus fertőzésben veszthette életét.

A fájdalom, amit a fiatal egyiptomi érezhetett, leírhatatlan lehetett, ezért valószínűleg fogorvoshoz ment. A fogászat tudománya nem volt új Egyiptomban: ókori feljegyzések azt mutatják, hogy már azelőtt is gyakorolták e mesterséget, hogy a gízai nagy piramisok megépültek volna. A fogbetegségek sem voltak szokatlanok Egyiptomban, hiszen a durvára őrölt gabona elfogyasztása nem tehetett jót a fogaknak.

Az egyiptomi szakember megpróbálta enyhíteni a férfi szenvedését: fogott egy darab vászont, belemártotta egy gyógyszeroldatba – amely talán füge leve vagy cédrusolaj lehetett –, s egyfajta csomagolást kreált a férfi legfájdalmasabb, szuvas fogai köré, az állkapcsa bal oldalán lévő első és második őrlőfogakra.

A "csomagolás" megakadályozta, hogy az élelmiszerdarabkák az érzékeny fogfelületbe bejussanak, a vászondarabon lévő gyógyszer pedig enyhített a fájdalmon. Bár a kezelés segíthetett a fiatal egyiptomin, néhány héttel később mégis meghalt. A kutatók nem tudták biztosan megmondani a halál okát, azonban a sinusfertőzés egy jó lehetőségnek tűnik.

A férfit halála után mumifikálták, agyát és belső szerveit kivették, majd bebalzsamozták. Érdekes, hogy a balzsamozó a szívet a testen belül hagyta, ami valószínűleg az elhunyt elit állapotára utalhatott, állítják a kutatók. A fiatalt Thébában temették el, 1859-ben egy James Ferrier nevű üzletember fedezte fel, Montrealba szállította, ahol a McGill University Redpath Museumában pihent mind a mai napig.

Andrew Wade, a University of Western Ontario kutatója a fogakról készült, nagy felbontású CT felvételt elemezve fedezte fel a „fogászati csomagolást”. A kutatók szerint ez az első ilyen eset, amit eddig találtak. A modern fogászati töméssel ellentétben ennek nem az volt a célja, hogy stabilizálja a fogat, hanem hogy megvédje. „Ez a fogászati beavatkozás egyedülálló az ókori Egyiptom történetében” – vélik a szakértők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár