Hét meglepő tény az orvoslás történetéből
2016. február 17. 08:26
Korábban
Indián varázsszer a skorbut ellen
1536-ban a francia felfedező, Jacques Cartier hajója a mai Quebec városa helyén álló falu, Stadacona közelében beragadt a hatalmas jégtáblák közé. A legénység nehezen jutott hozzá friss élelemhez, és ennek következtében felütötte fejét körükben a skorbut. A beszámolók szerint „bűzlött” a szájuk, a fogaik pedig kiestek, ami a kóros vitaminhiány miatt fellépő betegség egyik leggyakoribb tünete. Cartier-nek fogalma sem volt, mit tegyen. Ekkor azonban a kapitány segítségére sietett két indián őslakos, akiket Cartier 1534-ben annak bizonyítékaként rabolt el, és vitt Franciaországba, hogy valóban új területet fedeztek fel. Miután visszatértek a mai Kanada területére, a stadaconai őslakosok és francia felfedezők között komoly feszültség alakult ki, ám a két fiatalember, Dom Agaya és Taignoagny a konfliktuson felülemelkedve felajánlotta a segítségét.
Egy főzetet készítettek az ún. annedda fából kinyert anyagból, és bár Cartier félt tőle, hogy meg akarják mérgezni, a legénység néhány tagja pár nap alatt meggyógyult a szertől. Ezután olyan verseny indult meg a gyógyszerért, hogy a beszámolók szerint a legénység tagjai „készen álltak akár egymást is megölni” érte. A szakértők által általában nyugati tujaként vagy szürke lucként azonosított annedda a tengerészek teljes gyógyulását hozta. Cariter úgy „hálálta meg” a fiúk kedvességét, hogy kilenc emberrel egyetemben ismét elrabolta Dom Agayát. Mire 1541-ben Cartier visszatért Kanadába, a fogva tartottak többsége már halott volt, a felfedező ennek ellenére arról számolt be családjaiknak, hogy mindannyian remekül élnek Franciaországban. Az őslakosok gyógymódja nem vált széles körben elterjedtté, és a skorbut még több 200 éven keresztül szedte az áldozatait a tengerészek közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.