Fél évszázad után azonosították a Manson-banda egyik lehetséges áldozatát
2016. április 28. 12:16 MTI
Csaknem fél évszázad után sikerült azonosítania a Los Angeles-i rendőrségnek egy 1969-ben meggyilkolt nőt, akit már jó ideje a Manson banda egyik lehetséges áldozataként tartottak számon, mivel annak idején a szekta tagjai által elkövetett bűncselekmények helyszíneihez közel találták meg a holttestét.
Korábban
A rendőrség szerint a mostanáig azonosítatlan áldozat egy 19 éves lány, Reet Jurvetson, aki Montréalból költözött Los Angelesbe abban az évben, amikor meggyilkolták. A lány holttestén 150 késszúrást számoltak össze. A Los Angeles-i rendőrség nyomozója, Luis Rivera a People magazinnak nyilatkozva elmondta, nem zárhatják ki annak lehetőségét, hogy a Manson "családnak" köze volt az esethez. Mint hozzátette, a rendőrség elsődleges nyoma jelenleg egy John nevű férfi, akivel Torontóban ismerkedett meg az áldozat, mielőtt 1969 nyarán Los Angeles-be repült, hogy ott találkozzon vele.
Jurvetson testét 1969. november 16-án találta meg egy madármegfigyelő a híres Mulholland Drive-hoz közeli egyik sűrű bozótban."Ez valami személyes ügy volt. Egy mániákus követte el, vagy szerelmi csalódás történt" - mondta Rivera. Mivel a lány testét a Manson-szekta tagjai által elkövetett bűncselekmények Los Angeles környéki helyszíneitől mindössze néhány mérföldre találták meg, ezért hamar felmerült a gyanú, hogy a "családnak" köze lehet a gyilkossághoz. A rendőrség DNS-vizsgálatokkal azonosította Jurvetsont, miután a lány testvére felismerte húgát azon a fényképen, amelyet a rendőrség tett közzé az interneten az áldozatról. A nyomozók tovább folytatják az ügy vizsgálatát.
Anne Jurvetson a People magazinnak elmondta, hogy "szabad szellemű, mindig vidám" testvére, azután utazott Los Angelesbe, hogy megismerkedett és belehabarodott Johnba. A lány szerint testvére egy képeslapot is küldött a családnak, amelyben azt írta, hogy talált egy lakást és boldog, ezt követően azonban soha többé nem hallottak róla. A szülők sosem jelentették lányuk eltűnését, mivel "azt gondolták, hogy csak valahol éli az életét".
Manson 1969-ben vált a 20. század egyik leghírhedtebb amerikai bűnözőjévé, amikor gyilkolásra utasította főleg fiatal nőkből álló szektáját. Hét áldozatuk egyike Sharon Tate színésznő, Roman Polanski filmrendező várandós felesége volt, akivel 16 késszúrással végeztek 1969. augusztus 9. hajnalán. Az immár 81 esztendős Manson életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap