190 éve született Otto von Bismarck

Porosz junker családban látta meg a napvilágot, Göttingenben és Berlinben tanult jogot. Köztisztviselő lett, de állását 1839-ben otthagyta. 1847-ben választották a tartományi gyűlés tagjává, az 1848-as forradalmak alatt ultrakonzervatívként védte az abszolutizmust. 1849-ben került a porosz parlamentbe, 1851-59 közt Poroszországot képviselte a majna-frankfurti szövetségi gyűlésen. 1859-ben szentpétervári, majd párizsi nagykövet lett, 1862-ben I. Vilmos porosz kormányfőnek és külügyminiszternek hívta haza. "Nem beszédek és többségi határozatok, hanem vér és vas dönti el a kor nagy kérdéseit" - hirdette meg programját. Bismarck megalázónak tekintette a hazája és Ausztria közti státuskülönbséget, porosz dominanciájú Észak-Európát képzelt el, az osztrákok kizárásával. Fő célja az ország egyesítése volt porosz hegemónia alatt. A parlament liberális többsége ellenében is keresztülvitte a haderőreformot s négy évig a sajtó- és szólásszabadságot korlátozva, parlamenti felhatalmazás nélkül kormányzott.

 

Az ellenzéket ezzel persze nem tudta megnyerni, de a politikai reformokat katonai- külpolitikai sikerekkel helyettesítette: az 1864-es dán háború révén Schleswig porosz, Holstein osztrák igazgatás alá került. Bismarck 1865-ben grófi címet kapott, szövetséget kötött az olaszokkal, az oroszokat pedig semlegesítette. 1866-ban a porosz-osztrák háborúban Königgraetznél megverte Ausztriát, de a nikolsburgi békében nem alázta meg ellenfelét, annak német szövetségeseit, Hannovert, Hessen-Kasselt, Nassaut, Holsteint és Frankfurtot viszont annektálta.

 

Az 1867-ben létrejött Északnémet Szövetség porosz mintára szerveződött. Bevezették az általános, titkos választójogot (a férfiak számára), de a kormányt a király nevezte ki, s az neki, nem a parlamentnek tartozott felelősséggel. A törvényhozás sem szólhatott bele a hadügyi és külügyi kérdésekbe, de az alkotmány lehetővé tette (volna) a további demokratizálást. Bismarck a délnémet államokat is Poroszországhoz akarta kötni, de a vámszövetséget, a közös katonai kiképzést azok nem fogadták el. Bismarck ekkor a spanyol trónutódlás ürügyén háborút provokált a franciákkal, a franciaellenes hangulat nyomán 1870 elején a négy déli állam: Bajor- és Szászország, Württemberg és Baden csatlakozott az Északnémet Szövetséghez - létrejött a Német Birodalom.

 

Bismarck birodalmi kancellár lett és hercegi címet kapott. 1870 szeptemberében Sedannál döntő vereséget mért III. Napóleon francia császárra, ezután Vilmos porosz királyt Versailles-ban császárrá kiáltották ki, annektálták Elzászt és Lotaringiát, és súlyos jóvátételt róttak a franciákra. Bismarck Németországban közigazgatási reformot, egységes pénzt vezetett be, közös jegybankot és postát állított fel s egységes törvénykönyvet kezdeményezett.

Győztes háborúi után a "vaskancellár" a béke fenntartására törekedett, össze akarta forrasztani a birodalom elemeit. Rendszerét két külső veszély fenyegette: a török birodalom felbomlása osztrák-orosz konfliktushoz vezethetett s a franciák revánsra készültek. Bismarck ezért 1873-ban német-orosz-osztrák szövetséget hozott létre, az 1877-es orosz-török háború után a balkáni kérdéseket berlini kongresszuson rendezték. A német-osztrák szövetség az I. világháborúig érvényben maradt, az olaszok csatlakozásával 1883-ban hármasszövetségre bővült.

 

Belpolitikailag a nemzeti liberálisokkal állt szövetségben. Áttért az aranyalapra, csökkentette a szabadkereskedelem korlátait és pártolta az ipart. 1873-ban elindította a Kulturkampfot, a politikai katolicizmus elleni harcot: polgári házasságot vezetett be, a papságot korlátozta s feloszlatta a szerzetesrendeket. Az újabb pártokat, a katolikus Centrumot, a szociáldemokratákat s a liberális Haladó Pártot a birodalom ellenségének nyilvánította. Később enyhült a nyomás a katolikusokon, de Bismarck végig támadta egyházukat. 1878-79-ben a konzervatívokkal szövetkezett a liberálisokkal szemben. Az Európát és Amerikát sújtó gazdasági válság miatt vámot vetettek ki a vasra és a gabonára, de a földbirtokosok, a tisztikar, a nagyipar és a hivatalnoki kar a szociáldemokrácia ellen is összefogott. "Németország patkányai, akiket ki kell irtani" - mondta róluk Bismarck. 1878-90 közt a pártot be is tiltotta, s a munkásmozgalom forradalmiságának mérséklése céljából átfogó társadalombiztosítást vezetett be. A szociáldemokraták támogatottsága mégis egyre nőtt, s 1890-ben a Centrummal és a Haladó Párttal együtt többséget szereztek. Ebben az évben, miután a birodalmi gyűlés nem hosszabbította meg a szocialistaellenes törvényt, az 1888-ban trónra lépett, fiatal és önállóságra törekvő II. Vilmos menesztette a kancellárt, aki Lanenburg hercege lett. Élete végéig emlékiratain dolgozott a birtokán, 1898. július 30-án Friedrichsruhban halt meg.

 

Bismarck öröksége vegyes: egyesítette Németországot, de az ettől nem lett egységes nemzet, az ipar és a gazdaság rohamosan fejlődött, de a politikai rendszer nem lett nyitottabb. Bismarckkal kezdődött a német világ militarizálása, rendszerét porosz bonapartizmusnak mondták, amely a polgárságra támaszkodott, s bár az abszolutizmusnál haladóbb volt, világméretű konfliktus forrásává vált.

 

(Panoráma - Sajtóadatbank)