Arany- és ezüstbányák után kutatott, végül mégsem emiatt lett híres Puskás Tivadar
2024. március 16. 12:20 Múlt-kor
131 éve, 1893. március 16-án halt meg Puskás Tivadar, a távközlés magyar úttörője. A közhiedelemmel ellentétben nem ő a telefonközpont feltalálója, viszont nevéhez fűződik a világ első vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatása – halálhírét is a telefonhírmondó tudatta először.
Puskás Tivadar és családja (kép: Magyar Nemzeti Múzeum / Történeti Fényképtár / ismeretlen fotós)
Korábban
Puskás Tivadar 1844. szeptember 17-én született Budapesten. Ősei Csíkből származtak, apja vállalkozó szellemű székely ezermester volt. Már gyermekként kitűnt éles logikájával, ami különösen a matematikában mutatkozott meg, emellett nagyszerűen zongorázott is.
A bécsi Theresianumba, a Mária Terézia által alapított polgári reálgimnáziumba járt, majd a császárváros Műegyetemén tanult tovább, de tanulmányait apja halála miatt nem fejezhette be. Rövid időre visszajött Pestre, de a hazai lehetőségeket szűknek érezte, ezért 1867-ben Angliába utazott.
Egy londoni vasútépítő cégnél helyezkedett el, amely elnyerte az erdélyi vasút megépítésére kiírt pályázatot, a munkálatokban Puskás is részt vett.
Ki akarta magát próbálni a korlátlan lehetőségek hazájában is, ezért Amerikába utazott. A vadnyugaton kutatott arany után, volt robbantási szakértő, ezüstbányákat, földeket vásárolt, végül tönkrement és 1876-ban csalódottan tért vissza Európába.
Gyorsan egyenesbe jött, amikor 1876-ban Brüsszelben létrehozta az első távíróközpontot: még Amerikában ötlött fel benne, hogy ha egy központban több vezetékes távíró-állomást kapcsolnának össze, a kapcsolatok lehetőségei lényegesen bővülnének.
Amikor a Bell által szabadalmaztatott telefonról olvasott, Puskás ismét Amerikába ment, ahol a feltalálóval és Edisonnal is megismerkedett, utóbbinak munkatársa lett. A városi – minden bizonnyal hamis – legenda szerint amikor kettejük között végbement az első távolsági telefonbeszélgetés, Puskás a kagylót felvéve azt mondta: „hallom” – innen a világszerte elterjedt „halló”kifejezés.
Mindenesetre Edison Puskást bízta meg találmányainak európai értékesítésével, Londonban, majd Párizsban dolgozott, a párizsi világkiállításon mutatta be a fonográfot.
A telefon ügye nehezebben haladt előre, de miután 1879-ben létrehozta az első párizsi központot, a jogot Európa számos országa megvette, a hálózat fejlesztését Magyarországon Ferenc nevű öccse irányította.
Puskás a francia fővárosban villanyvilágítással is foglalkozott, de a legnagyobb feltűnést 1881-ben a párizsi opera előadásának vezetékes közvetítésével keltette. E vállalkozásának folytatásaként a világon először Budapesten vezetette be a „Beszélő Újságot”, a vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatást.
A módszer 1882. február 4-én, a farsangi íróbálon mutatkozott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett „sodronyokon” át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgatták a Hunyadi László dallamainak közvetítését. Egy korabeli újságíró-fültanú szerint „a zene és az ének olyan tisztán kivehető volt, mintha a Színház csarnokában álltam volna”.
A telefonhírmondó kísérleti terme
Puskás ezután Magyarországon bányászattal foglalkozott, de e téren nem járt sikerrel, szabadalmaztatott viszont egy irányított robbantási módszert. 1887-től ismét a telefonüzletben működött: az időközben az állam tulajdonába átkerült vállalatát bérbe véve 1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba.
Ezután hozta létre a telefonhírmondót – sok tekintetben a rádió előfutárát –, amely 1893. február 15-én e szavakkal kezdte meg adását Budapesten: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”
A szolgáltatásnak egy év múlva már 700, 1914-ben tízezer előfizetője volt, Puskás azonban ezt már nem érte meg. Egy hónappal a telefonhírmondó megindulása után, 1893. március 16-án halt meg Budapesten, a 49 éves feltaláló halálának hírét is elsőnek a telefonhírmondó közölte.
A közhiedelemmel ellentétben nem Puskás a telefonközpont feltalálója. Az ötlet tőle származik ugyan, de az első gyakorlatban is használható telefonközpontot 1878-ban George W. Coy alkotta meg.
Puskás jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit és ki is használta azokat.
A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, amelyet jogosan neveznek a rádió ősének, mivel egy központból tetszőleges számú hallgatót láttak el hírekkel és műsorokkal, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap