A zsúfoltságot csökkentendő korlátozzák az athéni Akropoliszba való belépést
2023. augusztus 4. 11:22 MTI
Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben – jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Az Erekhtheion, azaz Pallasz Athéné temploma az athéni Akropoliszban (Wikimedia Commons / Berthold Werner / CC BY-SA 3.0)
Korábban
Naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt – olvasható a tárca szerdán kiadott közleményében.
Eszerint az új idősávrendszert „kísérleti jelleggel” szeptember 4-én vezetik be.
A döntés célja a 2500 éves Akropolisz megóvása, valamint a látogatói élmény javítása.
Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április elsejétől a többi görög régészeti helyszínen is – mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a Real FM rádiónak.
Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben – a koronavírus-világjárvány idején regisztrált – 1,2 millióval.
Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám tombolt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták.
Az ország számít a turizmusra a közel egy évtizeden át tartó adósságválság utáni gazdasági talpraállás érdekében.
A hatóságok reménykednek, hogy sikerül meghaladni a 2019-ben regisztrált rekord 31,3 millió látogatót.
A turisták száma Görögországban immár megközelíti a világjárvány előttit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap