Anglia legrégibb női aktja
2004. augusztus 3. 09:08
Korábban
Millió éves műalkotás Egy bulgáriai barlangban valószínűleg megtalálták a szimbolikus gondolkodás eddig ismert legrégebbi nyomát - még akkor is, ha a szóban forgó alkotás csupán állatcsontba vésett rovátkákból áll. |
A pucér keblek aranykora A 17. századi angol asszonyok, királynőktől az utcanőkig, gyakran hordtak olyan ruhát, mely fedetlenül hagyta az egyik vagy akár mindkét mellüket - derül ki egy mentalitás-történeti kutatásból, mely a kor populáris kultúráját, azon belül is a népszerű ballada-illusztrációkat elemzi. |
Hosszúnyakú madár vagy guggoló akt
Madár vagy női akt |
Kiderült, hogy a barlang egykori lakói úgy vésték bele ábráikat a mészkőbe, hogy követték annak természetes erezetét. "Ezért nem vettük őket észre korábban" - mondta Bahn. "Elég magasan voltak, és nem is gondoltuk, hogy bármit is találunk a mennyezeten. A régészetben ugyanis általában azt találod meg, amit keresel. Persze volt, amit már tavaly is láttunk, ám azt egyrészt fosszíliáknak másrészt a természetes erózió jeleinek gondoltuk. A jégkorban pedig nagyon kevés dekorált barlangmennyezet készült, ezzel a technikával pedig összesen kettő."
A tudósok kb. 90, de legalábbis több tucat különálló ábra napvilágra kerülésében bíznak.
"Számomra a művészi meztelen női ábrázolások a legérdekesebbek" - nyilatkozta Pettitt. "A behajlított térdő, feneküket kinyomó, bumeráng alakú ábrák meggyőződésem szerint ugyanis meztelen nőket ábrázolnak. Én még két hosszú nyakú madárnak is értelmezhető ábráról gondolom úgy, korai aktról van inkább szó. Utóbbi képek talán a nők által a barlangban előadott rituális táncot ábrázolhatják." Pettitt szerint az angliai barlangban talált képek hasonlítanak a jóval bonyolultabb, hasonló időszakból származó németországi leletekhez.
Bahn azonban csak részben ért egyet kollégájával. "A régészet és a művészettörténet nem egzakt tudományok. Ahol Paul stilizált nőket lát, mi csak négy madarat látunk, és ezek közül talán az egyik lehet női alak."
A barlangok a kor közösségeinek életében fontos szerepet játszottak. Gyakran spirituális helyek voltak, ahol a közösség szemében az anyagi világ a szellemi szférákkal találkozott. "A művészet a kisközösségek életében egész másképp működött, mint később" - magyarázta Pettitt. "Jobban beágyazódott a társadalomba, és egy sor, a közösség működésével kapcsolatos szabályt ennek segítségével fejeztek ki." A barlang vitathatatlanul fontos, és a közeljövő kutatásainak is kiemelkedő célpontja lehet, ugyanis eddig alig 14 négyzetmétert tártak fel a mennyezetből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.