Tudod, hogy mi köze van a zacinak a nagynénihez?
2023. május 8. 09:50 Múlt-kor
A BÁV jogelődjének két világháború közötti története egyszerre bővelkedett nehézségekben és sikerekben. Az első világháború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és az azt követő zűrzavaros évek a zálogházak működésére is erősen rányomták a bélyegüket. A forradalmak idején számos magánzálogház zárta be a kapuját, a forgalom pedig jelentős visszaesést mutatott. Azonban az idén 250. születésnapját ünneplő intézmény végeredményben sikeresen nézett szembe a rá leselkedő kihívásokkal.
Korábban
1920. október 8-án – miután egy nappal korábban Horthy Miklós, a frissen megválasztott kormányzó megtekintette az árverésre bocsátandó tárgyakat – a Zálogház szervezetén belül működő, a trianoni határok túloldaláról áttelepülők megsegítésére létrehozott Állami Árverési Csarnokban megtartották az első, október 16-ig tartó művészeti aukciót, amely hatalmas sikerrel zárult: a meghirdetett 1218 tárgyat mintegy 4 millió koronáért értékesítették.
1924-ben az állami zálogházak hivatalosan a Postatakarékpénztárba olvadtak be, illetve ezzel párhuzamosan adminisztratív eszközökkel a magánzálogházak számát (és így a piaci versenyt) is korlátozták, ezzel is támogatva a fontos állami szereplő sikeres túlélési stratégiáját.
Az egyesülés szükségességét a későbbi évtizedek sikerei bizonyították, és az is egyértelművé vált, hogy a banki szervezet égisze alatt tovább működő zálogház még sokoldalúbban tudta érvényesíteni az 1773-as alapításakor megfogalmazott célkitűzéseit. Érdekesség, hogy ebből az időszakból származik az előbb a pesti népnyelvben meghonosodó, majd országosan is elterjedő „zaci” szó a zálogházakra.
A zálogház szlengelnevezésének etimológiájára többféle magyarázat is született. Az egyik ilyen szerint a zaci szó valószínűleg a német die Tante (nagynéni) szó rövidítéséből alakult ki, ezzel is kifejezve az intézmény alapvető célját, vagyis, hogy a zálogház mintegy jóságos nagynéniként segít az átmeneti pénzhiány leküzdésében.
A Zálogház ezt követően évente több alkalommal is rendezett művészeti aukciókat, amelyeken a klasszikus értelemben vett műtárgyak mellett többek között fegyverekre, régi iratokra és hírességek autogramjaira is lehetett licitálni.
Az 1921. februári aukción már értékes Mozart-kéziratokat is kínáltak eladásra, az 1920-as években pedig többek között Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Mednyánszky László, Ferenczy Károly és Rippl-Rónai József festményei is felbukkantak az árveréseken.
Az első művészeti aukciók sikerét látva nem meglepő, hogy műkereskedelmi tevékenysége máig meghatározza a napjainkban BÁV néven működő és idén nyáron a 250. születésnapját ünneplő intézmény arculatát.
A második világháború ismét súlyos csapást jelentett a zálogüzlet működésére. Csak a Központi Zálogházból 200 ezer zálogtárgyat raboltak el a különböző hadseregek katonái, de más zálogházakat is érzékeny veszteségek értek.
Ám a front elvonulása, a háború lezárása és a párizsi békeszerződés aláírása után nemcsak az ország, hanem a később BÁV-ra keresztelt Zálogház is bizakodva fordult a jövő kihívásai felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap